J’accuse

Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (An Officer and a Spy)

Roman Polanski (2019)

Mivel nem ismertem a sztorit, félidő tájékán már előre éreztem a feltüzelésre célzott hangvétel (szabad sajtó fontossága stb.) okozta katarzist. Hogy milyen nagyszerű lesz a végén bezsebelni a pozitív visszajelzést, na és persze a téma aktualitásáról is már írtam fejben a sorokat. Aztán nézem-nézem a filmet, és egyszercsak vége lesz. Fuck! A feliratokban értesülünk az ügy végfejleményeiről, de engem ez a csalódottságom miatt már nem igazán érdekel. Polanski olyan ellentmondást nem tűrően profi a film minden területén, és olyan erővel vitt magával az elejétől a végéig, hogy a lezárás sokkolóan ért. Egyszerűen nem értem, hogy miért itt vágta el. Persze meglehet, hogy ezzel a lényeget már elmondta, de a sztori ettől még nem kerek. És én simán néztem volna még legalább egy órát.

Gyönyörű a film képi világa. Ez a hideg, vérpofin bevilágított, tűéles stílus, azzal együtt, hogy pénzt, energiát, kreativitást, munkát nem spórolva minden apró kis részlet, díszlet, kosztüm annyira a helyén van, Polanski megmutatja, hogy mire kell költeni egy film készítése során a pénzt. Kevés az olyan rendező, aki még ilyen idős korában is tud iránymutató lenni. Bőven van mit tanulni tőle... És akkor még nem beszéltem a lassú indítás mesteri építkezéséről, a fordulatok tálalásáról és a fantasztikus színészgardírozásról... Kíváncsi vagyok, hogy vajon másodjára is ennyire zavarna e ez a lezárás. Addig is, ajánlom mindenkinek, mert fontos és remek.   7/10