2012. szeptember 17.

Bir zamanlar Anadolu'da

(Once upon a time in Anatolia)
Nuri Bilge Ceylan (2011)

A Messze c. filmet (Uzak - a rendező egyik híres alkotása) nem bírtam végignézni. Pedig ultrarealista - amit köztudottan kedvelek -, de valahogy nem keltette fel az érdeklődésemet és lazán horkantottam kb egy óra játékidő után. Erről viszont újfent ódákat zengtek filmklub Feriék és kénytelen-kelletlen beiktattam a sorba. Nem hiába.


Három rozoga kocsi vánszorog konvojban a kopár dombok közt. Bennük rendőrök, katonák, az ügyész, az orvos és két gyanusított. Egy bűncselekmény helyszínét keresik nagy erővel, az éjszaka kellős közepén. Biztos fontos az ügy, mert egyre jobban fogy a türelmük. Bennem meg a kíváncsiság nő, pedig itt semmi nem derül ki egyhamar. Jó fele eltelik a két és fél órás filmnek, mire nagyjából képbe kerülök. Addig meg megy a duma a prosztatáról, az életről és főleg a semmiről. Közben zene nulla, csak a szél süvít és a szép, refelektorral megvilágított éjszakai képeken legelgethetek. Mondom, hogy realista. De pont ez a legszebb az ilyen filmekben. Nélkülözhetetlen hozzá a kíváncsiság. Teljesen magával ragad a tengernyi kérdőjel és most szerencsére nem is fullad unalomba.


Tarkovszkijt idéző furcsa párbeszéd töri meg az addigi abszolút életszerűséget. Aztán a gördülő alma, a vissza-visszatérő szél és maga az orvos karaktere (akiről később kiderül, hogy tulajdonképpen a főszereplő) is annyira emlékeztet a mesterre, hogy tekinthetjük akár egy nagy tisztelgésnek az egész filmet. Komoly jelentéssel bír minden apró kis motívum. Az egyik legérdekesebb, ami egy önálló kisfilmként is megállná a helyét, a kis faluban felszolgáló lány jelenete. A nő szerepe a férfiak életében teljesen más megvilágításba kerül egy ilyen nap végére. Remekül ábrázolják ezt az álomszerű, idealizált női megjelenést. Megbabonázza a szereplőket, kizökkennek egy időre ebből ebből az abszurd, rideg helyzetből, de számukra és a néző számára is csak ezután kezdődik az igazi kihívás.


Megtalálják amit keresnek, és ez közel se jelenti azt, hogy fellélegezhetnének. A kérdés ami az ügyészt és az orvost foglalkoztatja, egyértelműen jó megoldás nélküli, amolyan tipikus pár tolvonással emberi sorsokról dönteni kényszerülő útvesztő. Ki volt benne és miért tette, sose derül ki teljes bizonyossággal. A bűncselekmény utóélete azonban rajtuk múlik és még ha nem is mondják ki, mégis teljes egyetértésben döntenek arról, hogy mik legyenek a következmények. Ahogy szimbolikusan az orvos arcára fröccsenő vércsepp jelzi, itt már mindenki bűnös. Még az is, aki a lehető legtávolabb próbálta tartani magát az állásfoglalástól.   7/10 szerk.: Egyértelműen minimum 8/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése