2012. szeptember 3.

The Omen

Ómen
Richard Donner (1976)

Richard Donner tengernyi sorozat tengernyi részének rendezése után, 1976-ban, hirtelen átnyergelt az egészestés szórakoztatáshoz. Így utólag, áttekintve a filmográfiáját, igen nagy öröm ez a mozikedvelőnek, mert nélküle nem lett volna olyan a Halálos fegyver sorozat vagy mondjuk a mindenki által Spielberg filmnek titulált Kincsvadászok (Spielberg csak írta a filmet).
Horrorfilmes kategóriára korlátozódva, egy mára megkerülhetetlenné vált filmmel indított: Ómen. Rengetegszer mentem el mellette, hallottam és olvastam róla, de egész eddig nem láttam. Bizony. Még szerencse, mert a régi filmek időtállóságának igazi próbája, a szűz szemmel való megtekintés. A vallásos, a sötét, a sátánnal kapcsolatos témákat, a jó horrorokat, a nyomozással tarkított cselekményt mind-mind kedvelem, úgyhogy azt hiszem tökéletesen alkalmas vagyok eme kultkedvenc feletti ítélkezésre. Most végre kiderül a várva várt igazság. (Hahahahahahahaaaa.)


Ilyen fenomenális felvezetés után, a szabad időt a legkevésbé sem sajnáló, kutatásokkal alátámasztott, filmes műveltséget bizonyító, horrorfilmek felé elköteleződött, vagy a film hatására éppen most megtért ifjú sátánista hosszas, oldalakon keresztül taglalt istenítésének kellene következnie. (Sátánista istenítés?!) De ez most sajnos elmarad. Mégpedig azért, mert szerény vélemény szerint, nem érdemli meg. Egyszerűen nincs olyan jó. Azóta számos esetben kiderült, hogy lehet ezt jobban is csinálni, de ez még nem is lenne akkora gond, mert mégiscsak az egyik alapkő letételéről van szó, tehát el lehetne nézni hibákat neki, bőven. Csakhogy! Történetesen, 1968-ban készült már egy olyan film, ami ugyanebben a témában, fejlevágások, percekig tartó, üvöltő kutyaugatás és gonosz tekintetű kisgyerek nélkül is képes volt teljesen a hatása alá vonni az embert. Igen, a Rosemary gyermeke. Pont.
De most nem a remekműről van szó, úgyhogy visszakanyarodván: Mégis mi hiányzik belőle? Hát a felvezetés, a főszereplők megismerése, a szerethetőségük, az emberközeli szituációk, egy kis átérezhetőség. A dráma! Látjuk amint a kis Damian gonosszá válik, de nincs megalapozva a szörnyülködésnek, csak úgy megtörténik. Az anyjától is csak a taszítást látjuk, nincs igazi szenvedés, amit egy anya átélne gyermekéért aggódva. Ezek nélkül egyszerűen nem kellően hatásos... Mert egyébként a nyomozás része még a kiszámíthatóság, az egyszerű bibliai utalások ellenére is működik. Jó a zene és a fényképezés is tetszik; a feltételek adottak voltak.
Szóval vegyes érzelmeim vannak a filmmel kapcsolatban, mert értem, hogy miért szerették meg annyian annak idején és valószínűleg én is sokkal többre tartanám, ha fiatalabban láttam volna. De így, ennyi filmmel a hátam mögött, látom a hiányosságokat és hát nem ez jutna először eszembe a témáról, ha ajánlanom kellene. Meg másodszor se.   6/10



2 megjegyzés :

  1. Én imádtam (és talán ma is!) az Omen-részeket, mert baromi misztikusak voltak. Ráadásul katolikus családba születtem bele, amelyben elég nagy felülete volt ezeknek a vallási dolgoknak, így számomra az Omen mindig is egy mérföldkő volt.

    Filmművészeti szempontból természetesen megkérdőjelezhető, de elmenni nem lehet mellette. A sátáni filmeknek egyfajta alapkövei az Omen-részek és ez nem vitás. :)

    VálaszTörlés
  2. Jaja, ezért is kellett bepótolnom. :) A régi filmek újranézésével pedig vigyázni kell, én már nem egyszer jártam már pórul. Néha jobb meghagyni a szép emléket, mint csalódni.

    VálaszTörlés