The First Time

Jon Kasdan (2012)

A magának való, gátlásos, de értelmes és nem utolsó sorban kiváló férfi alapanyagnak tűnő srác találkozik az átlagosan zizi, de elsősorban az istennővé érés ígéretével rendelkező, szintén értelmes tini lánnyal és egymásba szeretnek, blablabla. Nincs ebben semmi újdonság. Aranyosak, viccesek és estlenek, pont ahogy mindannyian voltunk és ahogy már ezerszer láttuk. Ami érdekes benne - épp most döbbenek rá -, hogy milyen régen láttam már ebből a stílusból komolyan vehető amerikai példányt. Ugyanazok a helyszínek, ugyanazok a szituációk és mégsem úgy viselkednek, mint az agyalágyultak, hanem ahogy bármelyikünk. Nem azon röhögök, hogy mekkora idióta és mekkora túlzás, hanem átérzem a bénázás nevetségességét, mert már én is átéltem. Nagyon nagy különbség.


Egyébként nem különösebben érdekes a történet, se a megvalósítás, sőt maguk a főszereplők se. A mellékszerepekben a Submarine-ből ismert Craig Roberts és Big Corporation kettőse viszont egy üde jelenség. A lényeg, hogy egy szebb világban ennek kéne az alap szintnek lennie, így viszont magasan kitűnik az egy kaptafára készülő, egyre inkább eltorzuló többség közül.   7/10

Megjegyzések