Dellamorte Dellamore
(Cemetery Man)
Michele Soavi (1994)
Sokadszorra került elém ez a kultikus olasz mozi, most végre engedtem a csábításnak.
Bevallom őszintén, elég nagy fejtörést okozott. Meg még fog is. Na nem azért, mert ne tudnám felfogni vagy eldönteni, hogy jó e, hanem azért mert látom benne a visszásságot. Sajnos a mondanivaló, nagyot markolva, a lét kérdését próbálja boncolgatni. A szerelemről, az érzelmekről, a kötődésről meg még kit tudja miről nem akar beszélni. Csak azt nem érzem, hogy mit akar mondani róla. Nálam nagyon nem talált célba. Nem látom az én valóságommal való érdemi kapcsolatát ennek a zombis, alteregós, halállal való diskurálós káosznak. Nem mondom, lehet, hogy 1994-ben az akkori generáció embereinek egyfajta többletjelentést tudott kölcsönözni (23 év!). Talán többedszerre jobban ráállna az én agyam is és összeállna egy egésszé. De nem árulok el nagy titkot, az újrázás valószínűségének esélye nagyon alacsony szinten mozog.
Méghozzá azért, mert roppant mód taszít a stílusa és a hangulata. Értékelni még csak lehet egy filmet azért, mert mond nekem valamit, nade ha nem esik jól nézni, nem fog sikerülni megszeretni. Márpedig a mára teljesen ódon hatású humor, az irónikus erőszakban tobzódó, idegenül cselekvő szereplőkkel telepakolt indentitáskeresés-történet, nagyon nem az én világom. A kedvencem a zombimotorost istenítő csaj. Mi vezérelhet egy ilyen karaktert? Mi készteti az ilyesfajta cselekvésre? Hogy egy tágabb kép részévé válik a film későbbi szakaszában? Attól még teljesen idegen. Nehéz túllépni az ilyesmin... További problémák pontokba szedve:
– A narrációban szerencsére van némi értékelhető poén, mert amúgy elég fárasztó.
– Vacak hangminőség, vacakul szinkronizált hang (az eredeti angolra gondolok).
– Megmosolyogtatóak a damilon rángatott lebegő tárgyak és lények.
– Az akciójelenetek rettenetesen gyengén (irtó bénán!) lettek összevágva.
Olvasom Wostry Feri kritikáját és az a gondolat jár a fejemben, hogy nagyon szeretném, ha ez nálam is ilyen kiválóan működne. Amit Soavi mondani szeretett volna, az nem csak szép, de nemes is. A gondolat sokáig velem fog maradni, mert ha mást nem, ezt sikerült elérnie: sokat töprengtem rajta. De végül akárhogy is csavarom, se az agyam, se a szívem nem fogadja be. 5/10
+ A maszkok kiválóak, ez tény.
Michele Soavi (1994)
Sokadszorra került elém ez a kultikus olasz mozi, most végre engedtem a csábításnak.
Bevallom őszintén, elég nagy fejtörést okozott. Meg még fog is. Na nem azért, mert ne tudnám felfogni vagy eldönteni, hogy jó e, hanem azért mert látom benne a visszásságot. Sajnos a mondanivaló, nagyot markolva, a lét kérdését próbálja boncolgatni. A szerelemről, az érzelmekről, a kötődésről meg még kit tudja miről nem akar beszélni. Csak azt nem érzem, hogy mit akar mondani róla. Nálam nagyon nem talált célba. Nem látom az én valóságommal való érdemi kapcsolatát ennek a zombis, alteregós, halállal való diskurálós káosznak. Nem mondom, lehet, hogy 1994-ben az akkori generáció embereinek egyfajta többletjelentést tudott kölcsönözni (23 év!). Talán többedszerre jobban ráállna az én agyam is és összeállna egy egésszé. De nem árulok el nagy titkot, az újrázás valószínűségének esélye nagyon alacsony szinten mozog.
Méghozzá azért, mert roppant mód taszít a stílusa és a hangulata. Értékelni még csak lehet egy filmet azért, mert mond nekem valamit, nade ha nem esik jól nézni, nem fog sikerülni megszeretni. Márpedig a mára teljesen ódon hatású humor, az irónikus erőszakban tobzódó, idegenül cselekvő szereplőkkel telepakolt indentitáskeresés-történet, nagyon nem az én világom. A kedvencem a zombimotorost istenítő csaj. Mi vezérelhet egy ilyen karaktert? Mi készteti az ilyesfajta cselekvésre? Hogy egy tágabb kép részévé válik a film későbbi szakaszában? Attól még teljesen idegen. Nehéz túllépni az ilyesmin... További problémák pontokba szedve:
– A narrációban szerencsére van némi értékelhető poén, mert amúgy elég fárasztó.
– Vacak hangminőség, vacakul szinkronizált hang (az eredeti angolra gondolok).
– Megmosolyogtatóak a damilon rángatott lebegő tárgyak és lények.
– Az akciójelenetek rettenetesen gyengén (irtó bénán!) lettek összevágva.
Olvasom Wostry Feri kritikáját és az a gondolat jár a fejemben, hogy nagyon szeretném, ha ez nálam is ilyen kiválóan működne. Amit Soavi mondani szeretett volna, az nem csak szép, de nemes is. A gondolat sokáig velem fog maradni, mert ha mást nem, ezt sikerült elérnie: sokat töprengtem rajta. De végül akárhogy is csavarom, se az agyam, se a szívem nem fogadja be. 5/10
+ A maszkok kiválóak, ez tény.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése