Her Smell
Alex Ross Perry (2018)
Azon gondolkodtam, hogy az itt Elizabeth Moss által véghezvitt, extravagáns tébolyultság milyen alakításokhoz mérhető. A filmes berkekben még mindig rémesen alulértékelt Sheryl Lee vezette Fire Walk with Me-hez? Vagy a Possession-höz? Vagy inkább Gena Rowlands a Premierben mondjuk?! Idevág ez az elképesztően elszánt Cassavettes monológ. Más hozzáállással ezt gondolom nem is lehet. Soha nem olvastam semmit Alex Ross Perry-ről, de a Queen of Earth alapján elhiszem róla, hogy ő is egy makacs, önfejű diktátor lehet filmkészítőként. Főleg, ha azt nézem, hogy bármennyire is tűnik improvizációnak, kerek perec ki lett jelentve, hogy egyáltalán nem az.
Az ilyen egóról, összeomlásról, extrém lelki állapotokról készülő filmekben mindig vaskos a rizikófaktor. Egy szereplőre hárul a munka java, és ha nincs meg a karizmája, lőttek az egésznek. Na nem mintha nem lenne fontos a megfelelően megírt körítés hozzá, hiszen valahogy meg kell ágyazni a hihetőségnek, különben szintén teljesen légből kapottnak fog hatni. Nos, a Her Smell esetében egyikkel sincs probléma. Hajszál híján túlzónak lehet érezni a Moss játéka köré épített támogató szerkezet szerkesztettségét és a kimértségét, de az improvizációnak ható, elszállt agymenéssel együtt kellőképpen kiegyenlítik egymást. Elsősorban a lüktető, fortyogó zene és a mellékszereplők sokasága érezteti a hatását. Előbbi durván hangulatkeltő, utóbbiak meg nem csak veszettül jól játszanak (Eric Stotlz! Agyness Deyn!), de jól meg is lettek írva. A képi világ és a szakaszos szerkezet pedig roppant funkcionális és jól kitalált.
Egyetlen problémám, hogy a Heaven cover kivételével (Úúúú mennyire király!) elég semmilyenek a zenék. Illett volna valami menőbbet, egyedibbet írni hozzá... Könnyen fordulhatott volna rossz irányba a történet, amiért egy 5-10 évvel fiatalabb énem rajongott volna, de így felnőttebb fejjel ez a pozitív lecsengés igen sokat dob az összképen. Filmkedvelőknek ne legyen kérdés, hogy ez a film kötelező. 8/10
Azon gondolkodtam, hogy az itt Elizabeth Moss által véghezvitt, extravagáns tébolyultság milyen alakításokhoz mérhető. A filmes berkekben még mindig rémesen alulértékelt Sheryl Lee vezette Fire Walk with Me-hez? Vagy a Possession-höz? Vagy inkább Gena Rowlands a Premierben mondjuk?! Idevág ez az elképesztően elszánt Cassavettes monológ. Más hozzáállással ezt gondolom nem is lehet. Soha nem olvastam semmit Alex Ross Perry-ről, de a Queen of Earth alapján elhiszem róla, hogy ő is egy makacs, önfejű diktátor lehet filmkészítőként. Főleg, ha azt nézem, hogy bármennyire is tűnik improvizációnak, kerek perec ki lett jelentve, hogy egyáltalán nem az.
Az ilyen egóról, összeomlásról, extrém lelki állapotokról készülő filmekben mindig vaskos a rizikófaktor. Egy szereplőre hárul a munka java, és ha nincs meg a karizmája, lőttek az egésznek. Na nem mintha nem lenne fontos a megfelelően megírt körítés hozzá, hiszen valahogy meg kell ágyazni a hihetőségnek, különben szintén teljesen légből kapottnak fog hatni. Nos, a Her Smell esetében egyikkel sincs probléma. Hajszál híján túlzónak lehet érezni a Moss játéka köré épített támogató szerkezet szerkesztettségét és a kimértségét, de az improvizációnak ható, elszállt agymenéssel együtt kellőképpen kiegyenlítik egymást. Elsősorban a lüktető, fortyogó zene és a mellékszereplők sokasága érezteti a hatását. Előbbi durván hangulatkeltő, utóbbiak meg nem csak veszettül jól játszanak (Eric Stotlz! Agyness Deyn!), de jól meg is lettek írva. A képi világ és a szakaszos szerkezet pedig roppant funkcionális és jól kitalált.
Egyetlen problémám, hogy a Heaven cover kivételével (Úúúú mennyire király!) elég semmilyenek a zenék. Illett volna valami menőbbet, egyedibbet írni hozzá... Könnyen fordulhatott volna rossz irányba a történet, amiért egy 5-10 évvel fiatalabb énem rajongott volna, de így felnőttebb fejjel ez a pozitív lecsengés igen sokat dob az összképen. Filmkedvelőknek ne legyen kérdés, hogy ez a film kötelező. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése