Fitzcarraldo

Werner Herzog (1982)

A vállalás, a naturalista megvalósítás, a méretes ívű történet, és a kor hiteles(nek tűnő) ábrázolása miatt egész elképesztő élmény. Sajnos számomra mégsem válik esszenciális kedvenccé, mert a vágás viszont teljesen esetlegesnek, koncepciótlannak tűnik. Persze lehet, hogy épp ez volt a koncepció, hogy a Herzognak megtetsző képeken legeltessük a szemünket, akár van e jelentőségük, akár nincs. Ennek az az egyik, és egyben legkézzelfoghatóbb következménye, hogy több mint két és fél órás a játékidő. Embert próbálónak azért nem mondanám, mert nézeti magát rendesen, csak hát közel sem ideális. A másik probléma ami ebből ered, hogy furcsán ritmustalan az élmény. Áranytalan, hogy mire jut sok idő és mire kevés. De végeredményben meg ugye kit érdekel mindez, amikor a történet grandiózussága, a filmkészítés nehéz körülményeinek és hihetetlen vállalásának nagysága, egyszerre nyűgözi le ellentmondást nem tűrően a nézőt. És persze ott van még a fantasztikus lezárás, ami nélkül sokkal kevesebb lenne ez az egész.   7/10


+ Ha van film, aminek érdemes olvasni a triviáit, hát ez az.
– A megvalósításban csúnya csorba, illetve elég kellemetlen hirtelen rádöbbenni, hogy a folyón lefelé zúgó hajó egyik pillanatról a másikra maketté válik, majd vissza.
– Azért elég szomorú, hogy a nyilvánvaló egyenetlenséget sokan szó nélkül elnézik neki és ész nélkül röpködnek a szuperlatívuszok.

Megjegyzések