The Lodge

Téli menedék

Severin Fiala, Veronika Franz (2019)

Egyrészt a Fiala/Franz kettős új filmjeként vártam nagyon, mert a Goodnight Mommy anno totál kikészített (és még máig nem mertem újra nekiállni). Másrészt meg azért, mert Riley Keough-nál szerintem nincs izgalmasabb színésznő manapság. Senkiben sem kellett csalódnom.

A páros előző filmjéhez hasonlóan, megint egy eszelős történetet kapunk. A felszínen súrolja a horrort, de igazából az emberi kapcsolatok mélyére ás le. Jó mélyre... Már látom a review-kat és a kifakadásokat (so dumb); egy újabb remek példa a horrorfreakeknek, hogy csámcsoghassanak, mennyire szart se érnek ezek az új, alternatív horrorfilmek. Nem is tévedhetnének ennél nagyobbat. Én inkább azon csodálkozom, hogy ennyire sokat kellett várni, hogy végre tényleg értelmet nyerjenek az eddig csak szög egyenesen értelmezhető, üres horror mozzanatok. (Tisztelet a kevés kivételnek.) Hát mire kellene használni ezeket, ha nem a hétköznapi életben támadó szorongásaink és félelmeink ábrázolására? Itt nincs jó és nincs rossz, csak egy szétzilált család életének kiforgatása és szétrobbantása. Rámutat, hogy milyen szűk határokon belül mozgunk, amikor boldogok vagyunk. Na ebből konkrétan alig látunk valamit a filmben, bezzeg a boldogság hiányát alaposan részletezik nekünk. Az a francos nehézség ebben a retkes életben, hogy mindenkinek más a jó, mindenki másképp kommunikálja ezt, és még ha valóban össze is passzolnának az egyedek, annyi apróságon elcsúszhat egy szándék, hogy még belegondolni is rossz... Igen, lehet, hogy van pár felesleges hangulatkeltő jelenet, de engem a szuperül kifundált szerkezet és a letaglózó zárás simán kárpótolt. Afelől nincs kérdés, hogy lesz második nézés, addig meg megkapja ezt a lealacsonyító osztályzatot és bedobom a kedvenceim közé.   7/10