In the Heights

In the Heights - New York peremén

Jon M. Chu (2021)

Nyugodtan lehet kövezni, mert most fel fogom hánytorgatni egy musicalnek, hogy túl szentimentális. Nem szabad? Nem érdemes? Hát, sajnos ez van. Ha egy szög egyszerű sztorit telepakolnak zenével, tánccal és koreográfiával akkor attól már jónak számít? Mert ha az értékeléseket nézem, az alapján azt kell mondanom, hogy igen. Pedig ez a történet bizony rémesen felszínes és klisés. Rendben van amiről szólni akar, de nyilvánvaló és együgyű. Kiábrándító az idealizált világnézet amit közvetít. Elrugaszkodott, overromantic, túlbeszélt, szenvelgő. Túl sok karaktert tuszakol be fontos szerepekbe. Mindnek hiányzik az igazi mélysége és csak az üres, szentimentális könnyfacsarásig sikerül eljutni velük, vagy addig se.

Nagy kár érte amúgy, mert látszik, hogy rengeteg munka van benne. Vaskos forgatókönyv, tengernyi vágás, sok-sok trükk, táncosok, dalok, minden. De ha már a daloknál tartunk. Az hagyján, hogy nekem nem fekszik ez a stílus, de egyszerűen képtelenség bármi megjegyezhetőt, fülhöz tapadót találni bennük. Képtelenség megkülönböztetni is őket egymástól. A dalok elején, végén és közben előkerülő bénán ritmustalan énekbeszédet meg egyszerűen nem is értem... A képi világ alapvetően rendben van, csak a természetellenes fények és a vagányabbnak szánt trükköknél a kilógó green screen zavart... Amúgy meg ehhez a történethez ez a játékidő egyáltalán nem passzol. Úgy 30-40 percet lazán ki lehetnve vágni belőle anélkül, hogy funkcionálisan sérülne. Másra kellett volna koncentrálni, de hát ha ez lenne a legnagyobb gond!   3/10