The Suicide Squad

The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag

James Gunn (2021)

Mindig érik meglepetések az embert. Engem például most az, hogy milyen egy vacak, semmilyen film lett ez. Noha nem vagyok oda a szuperhősfilmekért, de azért a javán el szoktam szórakozni. James Gunnt sem tartom olyan sokra mint a legtöbben, viszont az még véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy az ő filmje rosszabb lehet az 5 éve hatalmasat bukó, ugyanezen a címen futó őrültségnél. És mégis. Megmondom miért.

In media res kezdődik. Senkiről nem tudunk meg semmit, csak belecsöppenünk ebbe a túlzó, elnagyolt világba. Karakterépítés gyakorlatilag nincs, apró mozzanatokból, félmondatokból kell felismernie a nézőnek, hogy mely kliséről, vagy szebben mondva, mely - az évtizedek folyamán kialakult filmes gyakorlatból eredeztethető - lecsupaszított momentumról van szó. Ezek mozgatják a jeleneteket, a karakterek ezeken keresztül kommunikálnak egymással. A film mozgatórugói tehát csupán utalások és filmnyelvi trükkök, amik persze nagyszerűen tudnak működni egy jól megírt környezetben, nade nem önmagukban. Felismerhető történet csak épp annyi van, hogy valami körítés legyen, karakterívekről pedig ilyen formában természetesen szó sem lehet. És akkor James Gunn többször is megpróbál lelkizős jeleneteket belerakni ritmusváltásnak és mélyítésnek. Hosszú, hosszú percek ezek, melyeknek semmi alapjuk és jelentősségük nincsen.

Na, ha már itt tartunk, a játékidő követi a trendeket és két óra fölé lett belőve. Mivel a fenti okok miatt rendes építkezés nem folyik, a játékidő javát a mozgalmas, ám teljesen jellegtelen akciók teszik ki. Van egy csomó vérengzés és durvának szánt zúzás, de ezek meg teljesen céltalanok ebben a rajzfilmesen ostoba környezetben. Megtörténnek, mert megkapták az engedélyt a magasabb korhatárbesorolásra, de ezen felül még csak nem is viccesek. És el is érkeztünk a film legkínosabb aspektusára, a humorra. A készítők valószínűleg a legfontosabb fegyverténynek tartották a humort, hiszen az egész marketingkampányt erre építették fel. Nos, nem túlzás, egyetlen árva mosolyt vagy nevetést sem sikerült kicsikarniuk belőlem. A rengeteg geg és szellemesnek szánt beszólás közül legalább egy párnak be kellett volna találnia, de nem. Nem mértem le, de egy perc például biztosan elmegy egy olyan poénnal (Harley nem tudja, hogy ott van velük Milton), aminél már az 5. másodpercben tudni lehet, hogy mire fut ki.

De térjünk még vissza egy kicsit az akciókra! Egyrészt van egy csomó mókásnak szánt, másodvonalas zenére felépített, látványtalan montázsszerűség. Például Harley virágos zúzása. (Mondjátok meg nekem őszintén! Van olyan ember, aki emlékszik belőle bármire, azon kívül, hogy virágok jelennek meg a képen? És könyörgöm! Miért vannak ott virágok egyáltalán?) Ezek a típusú jelenetek egyszerűen csak fantáziátlanok és nincs rendes koreográfiájuk, hogy legalább erre fel tudná kapni a fejét a néző. Másrészt meg ott vannak a rendezés-, vágásbeli anomáliák és a fizikai lehetetlenség problematikája. Például amikor mennek az lázadók bázisára és szépen lassan mindenkit lezúznak. Egymástól pár méterre halnak meg emberek, de egyik se veszi észre a másikat, senki nem tud semmiről. Vagy mondjuk a Jötunheim külső és belső mérete közötti ellentmondás is igencsak zavaró volt nálam.

Ezzel a kapkodó, nemtörődöm hozzáállással James Gunn csak azt éri el, hogy egyetlen árva pillanatig sem érdekelt egyetelen szereplő sem. Semmit nem lehet mögéjük képzelni háttértörténetnek, mert nem tudunk meg róluk semmit. Minden karakter egyetlen tulajdonsággal rendelkezik. Van az álmos tinilány, van az ostoba cápaember (húdevicces), stb. De a legjobb példa a kvázi főszereplő Bloodsport, akiről annyit tudunk, hogy kisiklott az élete, meg hogy van egy lánya. Hát kösz!

Mikor nagynehezen elértem a végéig, egyből meg kellett nézem, hogy hányast adtam az előzőre. Aztán nagyot nevettem, mert tudtam, hogy ez még lejjebb lesz. Egyszerűen nem tehetem meg, hogy jobbra osztályozzam, mert a legelső pillanattól kezdve nem értettem, hogy James Gunn mit akar. Az a meggyőződésem, hogy sajnos ő sem. Csak csinálta azt, amit szokott. Lelketlenül. Lehet, hogy bennem is átfordult valami az évek során, de - a párhuzam nagyon adja magát - lényegében ez a film mindent rosszul csinál, amit a Guardians of the Galaxy jól csinált. Nincs agyam a pozitív visszhang értelmezésére.   3/10