Verdens verste menneske

A világ legrosszabb embere (The Worst Person in the World)

Joachim Trier (2021)

Nálam nagyon ritkán ér fel egy film a felpörgetett hypehoz, de azért van amikor összejön. Most direkt hagytam egy kis időt a túl sok infó leülepedésének és azt hiszem a FOMO-t is sikerül egyre jobban leépítenem a fejemben (tudatosan). Szóval igen, nálam is nagyon betalált. Mondjuk én már régóta tudatában vagyok Trier tehetségének, nem ezzel kezdem az ismerkedést.

A nagy méltatást a kivételes egyensúlyának köszönheti. A képek, a hangok, a humorérzék, a komplex történet, hogy a gondolatisága többrétű, a kifogástalan színészi munka... De igazából mi nem kifogástalan itt? A innovatív zenehasználattól és fényképezéstől kicsit mindenki kényszeresen eldobja a haját. Az ilyesmi kényezteti az értő közönséget. Meg az irtó szimpatikus, maximálisan kihasznált, hibátlan színészi gárda. Meg a zseniális párbeszédek. Meg hogy rávilágít arra, amire olyan kevés film tud. Hogy mennyire más egy ember az egyes partnereivel. Hogy ez a fajta alkalmazkodás nem feltétlen tudatos, de az egyén magához való viszonyát súlyosan befolyásolja... Mikor vagyunk igazán önmagunk?! Képes e megérteni Julie, hogy muszáj beleállni a kompromisszumokba? Vagy ha nem megy neki, akkor ezáltal kevesebb ő? Ez a fajta előadásmód rengeteg kérdés feltevésére sarkall, de egyáltalán nem nyilvánvalóan erre irányul a fókusz és nem is konkrét kérdéseket tesz fel. Mert a fejében játssza le a néző a lényeget.

Trier nem tipikus, sematikus jeleneteket ragad ki egy kapcsolatból, hanem nagyon személyes és nem filmszerű, ám mégis találó és jellemző pillanatokat. Persze vannak hollywoodból ellesett, könnyítést szolgáló, szórakoztató jelenetek, mint pl. a lagzis ismerkedés. De ennek is sikerül egyedi ízt adni. Azt már a Szerzőknél is tudtam, hogy ez nagyon meg Triernek. És ha már itt tartunk, nagyon sokban hasonlít rá ez a film. Viszont az elődjénél ez minden szempontból sokkal nagyobb. Összetettebb (sokkal!), érettebb, kifinomultabb. Különlegességét az is adja, hogy a történet folyása kötetlennek érződik, mégis rémesen egységes és tudatosan felépített. Egyébként kinek jut eszébe ilyen rendezetlenül használni a narrációt, és miért érződik mégis teljesen természetesnek!? Az elején a fene se gondolta volna, hogy a végére ennyire kemény egzisztencialista kérdésekig fogunk eljutni. Anders Danielse Lie figurája váratlanul nagy szerepet kap. És te jó ég, micsod alakítás ez tőle! Az egyik, ha nem a legjobb realista színész jelen pillanatban. De simán felnő mellé Renate Reinsve is. Meg igazából minden mellékszereplő fantasztikus, úgyhogy ez mindenképpen Trier tehetségét dícséri... Huhh, hát erről a filmről tényleg bármeddig lehetne áradozni! Fantasztikus!   9/10