American Hustle
Amerikai botrány
David O. Russell (2013)
Ezt a 70-es évek anti-minden (de legfőképpen antipolitikus) hangulatát elég sok filmben kibeszélték már, szóval nem megyek messzire, ha azt mondom, ez egy elég jól feldolgozott időszak a múltból. Volt történelem tanárom nézetei szerint, lassan történelemnek tekinthető. Többnyire objektíven meg lehet ítélni az akkori társadalmi, kulturális és politikai helyzetet, hiszen az internet hangos népe jórészt ezen - részben valós - események után született.
Ennek okán felteszem a roppant találó kérdést, hogy akkor miért éppen ezzel állt elő és miért éppen most David O. Russell? Leszek oly bátor és megválaszolom helyette. Elsősorban azért, mert őt a történet kevésbé érdekli, mint a karakter. Ezt mondjuk épp ő mondta és nem én helyette, de azt is ő mondta még, hogy nagyjából a színészi játék harmada improvizáció. És ilyen színészi gárdával ez még nem is olyan nagy arány! Szóval az én vélemény az, hogy azért választotta ezt, mert megteheti. Van akkora név, hogy azt csináljon amit akar és ő meg is teszi. Imádja a színészeit, a történetet pedig épp annyira helyezi távol időben, hogy remekül reflektáljon a mai politikáról alkotott véleményére. Ugyanis a történet, ebből a nézőpontból nézve, körülbelül annyi, hogy sakkhelyzetbe állított svindlisekkel közreműködő FBI-os próbál ráerőszakolni egy korrupt ügyet az átlagosnál jóval tisztességesebb politikusra. És ez a Jeremy Renner által remekül alakított polgármester, a film legszimpatikusabb, legemberszerűbb, legkönnyebben elfogadható karaktere. Borzalmasan nagy fricska mindez. Egy teljesen kifordított helyzet, ami helyzetidegen a rablóromantikával átitatott filmek világában.
Mindezen túl, mély bölcsességet nem érdemes keresni benne. Innentől átveszi a helyét az erős hangulat. Pazar látványvilág, elképesztő hajkoronák és ruhák, parádézó színészek és tökéletes érzékkel válogatott zenék (I Feel Love discojelenet!). Mint hangulatfilm, pár hibája ellenére a legjobbak között van. Minden jelenet egy kis csoda és pont annyira vicces, amennyire kell. Louis C.K. apró jelenetei nem hivalkodóak, de mindig hatásosak, Bradley Cooper tényleg kezdi megtalálni a hangját, Christian Bale pedig ismét alázatos hardworkerként kifogástalan. Az abszolút kategóriába viszont csak a két Oscar jelölt hölgy fér bele. Jennifer Lawrence ereiben 100%-ig komikus vér folyik, és itt most végre ki is élhette magát egy testhezálló szerepben. Az eredmény - többek közt az olyan jeleneteknek köszönhetően, mint a Live And Let Die-ra takarítás - fergeteges és ellenállhatatlan. Na és akkor ott van Amy Adams. A legszembetűnőbb vele kapcsolatban persze az extravagáns ruháknak köszönhető. 40 évesen még mindig kifogástalan (10-ből 10-szer őt választottam volna 16 évvel fiatalabb kolleginája mellett). Ugyanakkor nem érne semmit a ledér öltözék, ha nem lenne meg hozzá a kisugárzása és a tehetsége. Ha belegondolok, hogy mit alakított a Kételyben és ehhez képest itt most mit látni tőle... Sokan elsiklanak felette, de komolyan kérdem: Hát micsoda karriert épít itt az utóbbi pár évben?
A negatívumokra térve, Russellt azért ostorozni is kell kicsit. Az időrendet megbontani teljesen felesleges volt. Lassan, döcögősen indít ahelyett, hogy belecsapna a lecsóba. A Bale-Adams kettős feltörése simán lett volna olyan erős, hogy az elején behúzzon. Kicsit túlzásnak érzem a dupla narrátort is. A használata sem következetes, teljesen hektikusan kerül elő többször, noha annyira nem borzasztó, mint ezer másik alkotásban. Ezek nélkül ugyan több lehetett volna, de így is felhőtlenül szórakoztató és magával ragadó. Minden tiszteletem az egész alkotógárdáé. 8/10
David O. Russell (2013)
Ezt a 70-es évek anti-minden (de legfőképpen antipolitikus) hangulatát elég sok filmben kibeszélték már, szóval nem megyek messzire, ha azt mondom, ez egy elég jól feldolgozott időszak a múltból. Volt történelem tanárom nézetei szerint, lassan történelemnek tekinthető. Többnyire objektíven meg lehet ítélni az akkori társadalmi, kulturális és politikai helyzetet, hiszen az internet hangos népe jórészt ezen - részben valós - események után született.
Ennek okán felteszem a roppant találó kérdést, hogy akkor miért éppen ezzel állt elő és miért éppen most David O. Russell? Leszek oly bátor és megválaszolom helyette. Elsősorban azért, mert őt a történet kevésbé érdekli, mint a karakter. Ezt mondjuk épp ő mondta és nem én helyette, de azt is ő mondta még, hogy nagyjából a színészi játék harmada improvizáció. És ilyen színészi gárdával ez még nem is olyan nagy arány! Szóval az én vélemény az, hogy azért választotta ezt, mert megteheti. Van akkora név, hogy azt csináljon amit akar és ő meg is teszi. Imádja a színészeit, a történetet pedig épp annyira helyezi távol időben, hogy remekül reflektáljon a mai politikáról alkotott véleményére. Ugyanis a történet, ebből a nézőpontból nézve, körülbelül annyi, hogy sakkhelyzetbe állított svindlisekkel közreműködő FBI-os próbál ráerőszakolni egy korrupt ügyet az átlagosnál jóval tisztességesebb politikusra. És ez a Jeremy Renner által remekül alakított polgármester, a film legszimpatikusabb, legemberszerűbb, legkönnyebben elfogadható karaktere. Borzalmasan nagy fricska mindez. Egy teljesen kifordított helyzet, ami helyzetidegen a rablóromantikával átitatott filmek világában.
Mindezen túl, mély bölcsességet nem érdemes keresni benne. Innentől átveszi a helyét az erős hangulat. Pazar látványvilág, elképesztő hajkoronák és ruhák, parádézó színészek és tökéletes érzékkel válogatott zenék (I Feel Love discojelenet!). Mint hangulatfilm, pár hibája ellenére a legjobbak között van. Minden jelenet egy kis csoda és pont annyira vicces, amennyire kell. Louis C.K. apró jelenetei nem hivalkodóak, de mindig hatásosak, Bradley Cooper tényleg kezdi megtalálni a hangját, Christian Bale pedig ismét alázatos hardworkerként kifogástalan. Az abszolút kategóriába viszont csak a két Oscar jelölt hölgy fér bele. Jennifer Lawrence ereiben 100%-ig komikus vér folyik, és itt most végre ki is élhette magát egy testhezálló szerepben. Az eredmény - többek közt az olyan jeleneteknek köszönhetően, mint a Live And Let Die-ra takarítás - fergeteges és ellenállhatatlan. Na és akkor ott van Amy Adams. A legszembetűnőbb vele kapcsolatban persze az extravagáns ruháknak köszönhető. 40 évesen még mindig kifogástalan (10-ből 10-szer őt választottam volna 16 évvel fiatalabb kolleginája mellett). Ugyanakkor nem érne semmit a ledér öltözék, ha nem lenne meg hozzá a kisugárzása és a tehetsége. Ha belegondolok, hogy mit alakított a Kételyben és ehhez képest itt most mit látni tőle... Sokan elsiklanak felette, de komolyan kérdem: Hát micsoda karriert épít itt az utóbbi pár évben?
A negatívumokra térve, Russellt azért ostorozni is kell kicsit. Az időrendet megbontani teljesen felesleges volt. Lassan, döcögősen indít ahelyett, hogy belecsapna a lecsóba. A Bale-Adams kettős feltörése simán lett volna olyan erős, hogy az elején behúzzon. Kicsit túlzásnak érzem a dupla narrátort is. A használata sem következetes, teljesen hektikusan kerül elő többször, noha annyira nem borzasztó, mint ezer másik alkotásban. Ezek nélkül ugyan több lehetett volna, de így is felhőtlenül szórakoztató és magával ragadó. Minden tiszteletem az egész alkotógárdáé. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése