Sicario

Sicario - A bérgyilkos
Denis Villeneuve (2015)

Most adom el a lelkem. Vártam a filmet, csalódtam, mégis jónak fogom titulálni.

Sok érdeme van és mindenképpen ajánlhatónak mondanám, de valószínűleg nem jó hangulatban kaptam el. Kicsit túl lassú. Túl sokat időznek unalmas tájakon, mélynek, komolynak látszani akarva. Közben Jóhann Jóhannsson zenéje szól totál félre tolva. Nem rossz amit csinál, de visszafogott, és a képi kiállások, pásztázások közben megy. Lassan hömpölyög, megpróbál feszültséget kelteni, majd elhal és az akció még mindig sehol. Amik egyébként rendkívül profik, jól koreografáltak, főleg Benicio utolsó művelete. Ugyanakkor ezek a jelenetek a film nagyon kis százalékát teszik ki. A java inkább rejtélyeskedés és játék azzal, hogy minimális információból megértesz e utalásokat. Szépen ki van dolgozva, de átlátszó és művi. Például totál feleslegesen mutatja be Silvio karakterét, nélküle legalább kicsit rövidebb lenne a túlnyújtott játékidő. Fő problémám viszont Emily Blunt karakterével van, amit totál nem tudok átérezni. Ilyen nő szerintem nincs. Nem érzem az okait, a miértjét a cselekedeteinek. A legvégső döntéshozása idejére pedig, mikorra már rég tudja, hogy igazából nincs tétje annak, hogy mit lép, még mindig köti az ebet.


Azért annyira nem rossz a véleményem a filmről, mint ami az idáigiakból lejön, csak Villeneuve már elég magasra rakta korábbi műveivel a lécet ahhoz, hogy hiányérzetem legyen. Túlgondolta. Átlendült arra az oldalra, amikor a cselekmény már annyira le van csupaszítva, hogy a szövevényes, sok érdek mentén alakuló hálózat megismerése helyett csak beletekinteni tudunk az egész bizniszbe, és így információhiány miatt inkább hamiskásnak tűnik, mint mélynek és nagy horderejűnek. Hát ez van.   6/10

Szerk. 2021.11.29.: Érdekes ezt így a második megtekintés után olvasni. Most szinte semmi kivetni valót nem találtam benne. Sajnos nem emlékszem, hogy hol láttam anno, de most otthon, nyugalomban, fejhallgatóval és 4K HDR-ben néztem. Megy a kedvencek közé.   8/10

Megjegyzések