Simon Killer
Az igazi Simon
Antonio Campos (2012)
Egy újabb film a szürke zónából. Többszörösen hátrányos helyzetű, mivel független (promóció nulla), nem mainstream (kit érdekel?) és nagyon kevés helyen mutatták be. Rétegfilm, méghozzá annyira, hogy a széles nemzetközi mezőnyben is nehéz párt találni neki, amivel valami párhuzamot lehet vonni. Kapásból csak egy példány, a jobb sorsra érdemes, egészen egyedi módon intenzív élményt nyújtó Dans ma peau jut eszembe. Talán még az Angst.
Ezekhez hasonlóan, itt is egy magába zárkózó, beteg elmét láthatunk, ahogy eleinte még valamilyen formában társadalom-kompatibilisnek tűnik, aztán később az elszigetelődés, a kontrollt jelentő biztos környezet távolabb kerülésével felborul, ami felborulhat. Remek, kijózanítóan őszinte momentumokkal ábrázolva teszik hitelessé a jellemrajzot. Az az érzés fogott el közben, hogy sajnos tényleg nem állhat messze a valóságtól amit látunk, hogy sokan lehetnek ilyen gyengék közülünk, csak sok esetben megmenti őket a stabil, támogató környezet.
Egységes és találékony a képi világ, főleg kitartott állóképekkel és kúszó kamerával operál. Néhol egész zavarba ejtően lényegre törő és kitárulkozó. Ami a szexuális tartalmat illeti, sokat segít a frusztráció megismerésében és a karakterépítésben, egyáltalán nem öncélú az explicit tartalom. A zenével legalább ugyanilyen jól bánnak. A szívem csücskei, ezek a bombasztikusan szóló elektronikus zenék. Ráadásul ügyesen játszanak a vágásukkal, illetve a visszatérésükkel is. Érdekesség, hogy a két főszereplő mint író szerepel. Érezni is, hogy mennyire magukévá tették a karaktereket. Brady Corbet rettenetesen ellenszenves, Mati Diop pedig ügyesen hozza a befolyásolható, kiutat kereső fiatal prostit.
Nehéz felfogni, hogy eddig ez a film miért került el. Egészen biztos vagyok benne, hogy másodjára jobbá érne a szememben, de így is vaskosan aláhúzva kerül be a kedvencek közé. Nagyon nagy kár lett volna kihagyni, valóságos aranybánya ez egy magamfajta filmkedvelőnek. 8/10
Antonio Campos (2012)
Egy újabb film a szürke zónából. Többszörösen hátrányos helyzetű, mivel független (promóció nulla), nem mainstream (kit érdekel?) és nagyon kevés helyen mutatták be. Rétegfilm, méghozzá annyira, hogy a széles nemzetközi mezőnyben is nehéz párt találni neki, amivel valami párhuzamot lehet vonni. Kapásból csak egy példány, a jobb sorsra érdemes, egészen egyedi módon intenzív élményt nyújtó Dans ma peau jut eszembe. Talán még az Angst.
Ezekhez hasonlóan, itt is egy magába zárkózó, beteg elmét láthatunk, ahogy eleinte még valamilyen formában társadalom-kompatibilisnek tűnik, aztán később az elszigetelődés, a kontrollt jelentő biztos környezet távolabb kerülésével felborul, ami felborulhat. Remek, kijózanítóan őszinte momentumokkal ábrázolva teszik hitelessé a jellemrajzot. Az az érzés fogott el közben, hogy sajnos tényleg nem állhat messze a valóságtól amit látunk, hogy sokan lehetnek ilyen gyengék közülünk, csak sok esetben megmenti őket a stabil, támogató környezet.
Egységes és találékony a képi világ, főleg kitartott állóképekkel és kúszó kamerával operál. Néhol egész zavarba ejtően lényegre törő és kitárulkozó. Ami a szexuális tartalmat illeti, sokat segít a frusztráció megismerésében és a karakterépítésben, egyáltalán nem öncélú az explicit tartalom. A zenével legalább ugyanilyen jól bánnak. A szívem csücskei, ezek a bombasztikusan szóló elektronikus zenék. Ráadásul ügyesen játszanak a vágásukkal, illetve a visszatérésükkel is. Érdekesség, hogy a két főszereplő mint író szerepel. Érezni is, hogy mennyire magukévá tették a karaktereket. Brady Corbet rettenetesen ellenszenves, Mati Diop pedig ügyesen hozza a befolyásolható, kiutat kereső fiatal prostit.
Nehéz felfogni, hogy eddig ez a film miért került el. Egészen biztos vagyok benne, hogy másodjára jobbá érne a szememben, de így is vaskosan aláhúzva kerül be a kedvencek közé. Nagyon nagy kár lett volna kihagyni, valóságos aranybánya ez egy magamfajta filmkedvelőnek. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése