Captain Fantastic

Matt Ross (2016)

Ez az a film, aminél kötelező megjegyezni, hogy ha ez lenne az alap hollywoodi színvonal, akkor nem lenne annyi panasz. Részemről legalább is. Megnyerő, mert szórakoztatóan, jó szívvel és közérthető tanulsággal beszél a mai világ viselt dolgairól. Gördülékeny a rendezés, kerek a történet, szimpatikusak és jók a színészek, nincsenek megvalósítási hibák és mindemellett ott van a tény, hogy kényszerűen csak pozitívan tud hozzáállni a néző, mivel erkölcsileg és értelemmel sem lehetséges nem szimpatizálni az elmondottakkal.


Viszont a másik oldalról ott van az enyhe túlzás, hogy az anyjuk nélkül, irreálisan szilárd egységbe kovácsolva élnek, érdemi konfliktusok nélkül, kemény munkára sarkallva stb. Meg az, hogy ennyire könnyedén túllendülnek minden problémán, hogy ilyen nagyon happy az az end, még ha tényleg csak így tudott kerek egész lenni a történet. Jó látni, hogy kicsit visszafogottabban mennyivel jobban működik a filmes gépezet, sokan tanulhatnának belőle. Néhány pillanatban egész elragadtató tud lenni, de elsősorban azért fogok emlékezni rá, mert szépen, elegánsan világít rá a természettől való totális eltávolodásunkra. Nem fejt meg semmit, mégis jó érzéssel tölt el, hogy velük együtt konstatálhatom egy szép, élhető élet lehetőségét. Csak rajtunk múlna.   6/10

+ Viggo Mortensen irtó érdekes figura. Főleg ezen cikk után.
± A fenti képet nézve nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen gondos, kitartó, elhivatott munkával hozták össze ezt a tökéletesen változatos, ízléses, direkt hippis hatású szerelést a családnak. Ez a tény éppen az ábrázolni kívánt hozzáállással rendelkező életforma ellenkezőjét testesíti meg, na de ne feledkezzünk meg arról, hogy ez egy tömegeknek szánt, könnyed, kalandos dráma. Többek között ezért sem érdemel magasabb osztályzatot.

Megjegyzések