El Club
(The Club)
Pablo Larraín (2015)
Szóval valahova Chile tengerpartjára, egy elhagyatott faluba száműzik és zárják össze a szexuálisan abuzív, katolikus papokat. Van velük egy szintén nem enyhén problémás majdnem-apáca, de lényegében megfelelő ellátást kapva, egy csendes, szabad börtönben éldegélnek. Meg se próbálnak szökni vagy bármilyen módon lázadni. Ez az egyetlen jele annak, hogy tudatában vannak legalább annak, hogy a társadalom számára nem kívánatosak. Telnek az évek, és a már eleve teljesen korcs gondolataik tovább torzulnak. Elég bajuk van csupán magukkal megküzdeni, nemhogy egy komoly változással. Az új egyház által a kezelésükre igyekvő, felvilágosult kollégájuk megpróbálja rábírni őket bűnbánásuk mibenlétének feltárására, ezáltal újra szembesülnek az emberekkel való összeegyeztethetetlenségükről. Robban a bomba.
Sok év távlatában, a problémáik megoldására irányuló cselekedetek leghalványabb reménye nélkül, gyakorlatilag semmi esélyük "meggyógyulni" és újra beilleszkedni. Cserben lettek hagyva. Már az sem biztos, hogy tudatában vannak, hogy éppen a büntetésüket töltik. Márpedig akiket molesztáltak, egész életükre magukkal viszik a kapottakat és rettentő nehézzé teszik egy normális élet kilátását.
Pablo Larraín súlyos témát boncolgatva nyitja fel a szemünket. A Spotlighttal párhuzamosan, mégis teljesen más megközelítésben; talán egyre többen ébrednek rá, hogy a szőnyeg alá söprés nem old meg semmit. Hosszú út lesz még, mire az évszázadok alatt kialakult rendszert meg lehet változtatni, de a remény él. 7/10
± A zene eleinte egyhangú és komor, de a végére felélénkül és hatásossá válik.
± A fényképezés túl hangsúlyos. A torzító lencse érdekes, de a nagyon erősen manipulált színek elég ambivalens érzéseket keltettek bennem. Naturalista megoldás kellett volna.
Pablo Larraín (2015)
Szóval valahova Chile tengerpartjára, egy elhagyatott faluba száműzik és zárják össze a szexuálisan abuzív, katolikus papokat. Van velük egy szintén nem enyhén problémás majdnem-apáca, de lényegében megfelelő ellátást kapva, egy csendes, szabad börtönben éldegélnek. Meg se próbálnak szökni vagy bármilyen módon lázadni. Ez az egyetlen jele annak, hogy tudatában vannak legalább annak, hogy a társadalom számára nem kívánatosak. Telnek az évek, és a már eleve teljesen korcs gondolataik tovább torzulnak. Elég bajuk van csupán magukkal megküzdeni, nemhogy egy komoly változással. Az új egyház által a kezelésükre igyekvő, felvilágosult kollégájuk megpróbálja rábírni őket bűnbánásuk mibenlétének feltárására, ezáltal újra szembesülnek az emberekkel való összeegyeztethetetlenségükről. Robban a bomba.
Sok év távlatában, a problémáik megoldására irányuló cselekedetek leghalványabb reménye nélkül, gyakorlatilag semmi esélyük "meggyógyulni" és újra beilleszkedni. Cserben lettek hagyva. Már az sem biztos, hogy tudatában vannak, hogy éppen a büntetésüket töltik. Márpedig akiket molesztáltak, egész életükre magukkal viszik a kapottakat és rettentő nehézzé teszik egy normális élet kilátását.
Pablo Larraín súlyos témát boncolgatva nyitja fel a szemünket. A Spotlighttal párhuzamosan, mégis teljesen más megközelítésben; talán egyre többen ébrednek rá, hogy a szőnyeg alá söprés nem old meg semmit. Hosszú út lesz még, mire az évszázadok alatt kialakult rendszert meg lehet változtatni, de a remény él. 7/10
± A zene eleinte egyhangú és komor, de a végére felélénkül és hatásossá válik.
± A fényképezés túl hangsúlyos. A torzító lencse érdekes, de a nagyon erősen manipulált színek elég ambivalens érzéseket keltettek bennem. Naturalista megoldás kellett volna.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése