2017. június 15.

Coraline

Coraline és a titkos ajtó
Henry Selick (2009)

Lehet, hogy szőrös szívű vagyok vele, de ha az élményemet kell osztályoznom, akkor sajnos valóban, csupán pillanatnyi pozitívumokról tudok beszámolni. Nem látom, hogy mitől kéne meghatódnom, hogy mi a mélyről jövő tanulság, ami annyira fel kéne, hogy emelje. Magyarán, értetlenül állok a határozottan pozitív visszhangja előtt. Szépen kivitelezett, van pár cuki poénja, korrektül nyúlja Tim Burton hangulatvilágát, de ezen felül teljesen üresnek érzem. Coraline karaktere nem szimpatikus, fejlődése az ég világon semmit nem mond nekem, a cselekmény java pedig, úgy tetszik, kizárólag a vizuálitás megvalósításáért létezik. Illetve, hát van ennek egy könyv alapja (nem ismerem), és ha jól gondolom, akkor most annak kéne örülnöm, hogy ezt sikerült átültetni egy kvázi plagizált képi világba, majd gyenge, halivúdiasított toposzokat eredményesen kipréselni belőle. Ez a film egy olyan olaszrizling, ami adott pillanatban jól is eshet, de a legtöbb esetben az első korty után inkább jól felvizezed, mert már pár perc után is illetéktelenkedésnek érződik, ami a szádban történik.   4/10


– Lurkóknak túl szkeeri.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése