A Ghost Story
David Lowery (2017)
Na itt az új csoda, amitől el kell ájulni! Ja, nem. Sajnos a tényfeltáró, tárgyilagos énem, nem enged közel ehhez a számomra túl magas magasművészethez.
Elvitathatatlan, hogy nagyrészt csodálatosan fényképezett. Leginkább akkor, amikor direkt ezt tolják előtérbe. Amikor esemény van, másnéven zajlik az úgynevezett cselekmény, akkor nem annyira figyeltek erre és nem is annyira lenyűgöző. A képarány és a lekerekítés viszont remek ötlet és végül is elég jól ki is van használva. Nagyjából ez a helyzet a zenével is. Néhány pillanatban egész magával ragadó, a stílus kifejezetten tetszik, de összességében mégsem mondanám emlékezetesnek. Az, ahogy beúszik a klasszikus a nagy monológ alatt az szép, de amikor Rooney Mara üres tekintetét nézem a közepesen érdekes idm szám közben, az egyáltalán nem. Érdekes, hogy amikor vált a kamera Casey Affleck arcára, egyből én is elmosolyodok, mert az ő arca mindig mond valamit. Rooney Maráé meg sose mond semmit. Az összebújós jelenetük 10/10-es és hatalmas pozitívum, de sajnos elég magányosan ténfereg a cselekmény jellegtelen folyamában. Ha már itt tartunk, egy rakás jelenet felesleges vagy céltalan. Mintha humort probáltak volna belecsempészni velük. Sok kitartott kép, ami nem mond semmit, de jól lehet elmélkedni rajta. Nem érzem az őserőt. Amit a nagyok tudnak, az ebből hiányzik. Nem nyűgöz le, számomra nem fogja össze semmi.
Egyszerűen nem tudok jó filmként tekinteni rá, mert nem látom a célját vagy hogy célzottan akart ilyen lenni. Vagy egyáltalán valamilyen lenni a stílusán és a lassúságán kívül. Megtörténnek dolgok, értelme nincs sok, csak gondolkodásra késztet. Súlya semminek nincs, mert semmilyen törvényszerűség nem alkalmazható rá. Ja és utólag jövök rá, hogy Lowery az, aki az Ain't Them Bodies Saints c. agysorvasztó förtelmet is csinálta. Na ahhoz képest azért jelentősen jobban szórakoztam, ez igaz. 5/10
Na itt az új csoda, amitől el kell ájulni! Ja, nem. Sajnos a tényfeltáró, tárgyilagos énem, nem enged közel ehhez a számomra túl magas magasművészethez.
Elvitathatatlan, hogy nagyrészt csodálatosan fényképezett. Leginkább akkor, amikor direkt ezt tolják előtérbe. Amikor esemény van, másnéven zajlik az úgynevezett cselekmény, akkor nem annyira figyeltek erre és nem is annyira lenyűgöző. A képarány és a lekerekítés viszont remek ötlet és végül is elég jól ki is van használva. Nagyjából ez a helyzet a zenével is. Néhány pillanatban egész magával ragadó, a stílus kifejezetten tetszik, de összességében mégsem mondanám emlékezetesnek. Az, ahogy beúszik a klasszikus a nagy monológ alatt az szép, de amikor Rooney Mara üres tekintetét nézem a közepesen érdekes idm szám közben, az egyáltalán nem. Érdekes, hogy amikor vált a kamera Casey Affleck arcára, egyből én is elmosolyodok, mert az ő arca mindig mond valamit. Rooney Maráé meg sose mond semmit. Az összebújós jelenetük 10/10-es és hatalmas pozitívum, de sajnos elég magányosan ténfereg a cselekmény jellegtelen folyamában. Ha már itt tartunk, egy rakás jelenet felesleges vagy céltalan. Mintha humort probáltak volna belecsempészni velük. Sok kitartott kép, ami nem mond semmit, de jól lehet elmélkedni rajta. Nem érzem az őserőt. Amit a nagyok tudnak, az ebből hiányzik. Nem nyűgöz le, számomra nem fogja össze semmi.
Egyszerűen nem tudok jó filmként tekinteni rá, mert nem látom a célját vagy hogy célzottan akart ilyen lenni. Vagy egyáltalán valamilyen lenni a stílusán és a lassúságán kívül. Megtörténnek dolgok, értelme nincs sok, csak gondolkodásra késztet. Súlya semminek nincs, mert semmilyen törvényszerűség nem alkalmazható rá. Ja és utólag jövök rá, hogy Lowery az, aki az Ain't Them Bodies Saints c. agysorvasztó förtelmet is csinálta. Na ahhoz képest azért jelentősen jobban szórakoztam, ez igaz. 5/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése