The Souvenir
Joanna Hogg (2019)
Joanna Hoggról eddig fogalmam sem volt, de ezentúl figyelni fogok rá. Ez az a fajta film, ami annyira egyben van minden téren és annyira át lett gondolva minden mozzanat, helyszín, akármi, hogy azt már nem lehet semennyire a véletlen számlájára írni. Mármint azért érdekes ez, mert rohadt jó filmek mindig akadnak, de mivel a filmgyártás egy irtó komplex folyamat, nem feltétlen írható minden a fontosabb székekben ülő személyek nevéhez. Na itt viszont tuti, hogy J.H. erős kézben tartotta a kiváló csapatát.
Elégikus. Ez jutott róla először eszembe. Aztán gyorsan meg is néztem, hogy pontosan mit jelent, mert nehogy az agytekervényeim megtréfáljanak. De tényleg illik. Nagyon finom képekkel ábrázolja a történetét. Egy-egy jelenet olyan, mint a megragadó, fontosabb emlékek, az élet egyes kisebb vagy nagyobb fordulópontjairól. Pár képpel, az arcukkal, a választott zenével egy csapásra be tudja mutatni, hogy éppen ki hogy áll a szituációval (a földön kuporogva, magába burkolózva "dolgozik", közben Ligeti szól), mi történik az agyában, stb. Ráérősen, ízesen. A párbeszédek pedig a hab a tortán... A főszereplő Honor Swinton Byrne (Tilda Swinton lánya) is bőven elismerésre méltó (kicsit bele KELL szeretni), de amit Tom Burke alakít a heroinista, arisztokratikus megjelenésű életművész szerepében, arra szavak sincsenek. Minden pillanata vagyont ér. Ilyen csak szökőévente van.
Egy fiatal lány első, tragikus szerelme. Az önmarcangoló megengedés, amit minden érzékeny ember átél az első hosszabb kapcsolatában. A saját élettörténete és a készülő filmje mesterien forr össze. Érett, átgondolt, kifinomult, személyes darab. 9/10
+ Hogy lesz ebből folytatás? Irtó kíváncsi vagyok!
+ Richard Ayoade gyakrabban vállalhatna ilyen szerepeket.
+ Micsoda soundtrack! The Fall, The Specials, Gary Numan, Bauhaus...
Joanna Hoggról eddig fogalmam sem volt, de ezentúl figyelni fogok rá. Ez az a fajta film, ami annyira egyben van minden téren és annyira át lett gondolva minden mozzanat, helyszín, akármi, hogy azt már nem lehet semennyire a véletlen számlájára írni. Mármint azért érdekes ez, mert rohadt jó filmek mindig akadnak, de mivel a filmgyártás egy irtó komplex folyamat, nem feltétlen írható minden a fontosabb székekben ülő személyek nevéhez. Na itt viszont tuti, hogy J.H. erős kézben tartotta a kiváló csapatát.
Elégikus. Ez jutott róla először eszembe. Aztán gyorsan meg is néztem, hogy pontosan mit jelent, mert nehogy az agytekervényeim megtréfáljanak. De tényleg illik. Nagyon finom képekkel ábrázolja a történetét. Egy-egy jelenet olyan, mint a megragadó, fontosabb emlékek, az élet egyes kisebb vagy nagyobb fordulópontjairól. Pár képpel, az arcukkal, a választott zenével egy csapásra be tudja mutatni, hogy éppen ki hogy áll a szituációval (a földön kuporogva, magába burkolózva "dolgozik", közben Ligeti szól), mi történik az agyában, stb. Ráérősen, ízesen. A párbeszédek pedig a hab a tortán... A főszereplő Honor Swinton Byrne (Tilda Swinton lánya) is bőven elismerésre méltó (kicsit bele KELL szeretni), de amit Tom Burke alakít a heroinista, arisztokratikus megjelenésű életművész szerepében, arra szavak sincsenek. Minden pillanata vagyont ér. Ilyen csak szökőévente van.
Egy fiatal lány első, tragikus szerelme. Az önmarcangoló megengedés, amit minden érzékeny ember átél az első hosszabb kapcsolatában. A saját élettörténete és a készülő filmje mesterien forr össze. Érett, átgondolt, kifinomult, személyes darab. 9/10
+ Hogy lesz ebből folytatás? Irtó kíváncsi vagyok!
+ Richard Ayoade gyakrabban vállalhatna ilyen szerepeket.
+ Micsoda soundtrack! The Fall, The Specials, Gary Numan, Bauhaus...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése