Boiling Point

Philip Barantini (2021)

Vágatlan film egy szorult helyzetben lavírozó séf gyorsan eszkalálódó estéjéről. Kezdjük azzal, hogy mennyire király, amikor lerí az alkotásról, hogy a témát azok az emberek dolgozzák fel, akik ebben éltek/élnek. Ezt a filmet nézve, bennfentesnek érzi magát a néző egy étterem működésében. A részletek nagyon rendben vannak, a szerepek stimmelnek, a kapcsolatok természetesek, minden a realizmusról szól. Maximálisan átjön, hogy mit akarnak mondani, semmi nem lóg ki belőle, nem túlozzák el olcsó filmes machinációkkal, minden az életszerűség megteremtéséről szól. Rengeteget mondanak el egy konyha működéséről, hogy mennyi feszültség tud meghúzódni egy ilyen extrém feszült munkakörnyezetben. És ahová eljutunk, az zseniálisan magyarázza meg az egész este történéseit. Nagyon találóan mutat rá a lényegre, hogy mindig a fejétől bűzlik a hal.

Filmtechnikailag szinte kikezdhetetlen. A dramaturgiai ívben pár apró bukkanó van, ami nyilván a vágatlanság miatti szervezés, logisztika okán került bele a filmbe, de ez sem zavaró igazán. A kameramunka viszont virtuóz és helyenként innovatív is. A színészek egytől egyig fantasztikusak. Ahogy mondtam is, egyszerűen nem lóg ki semmi. Komplex, kvázi hibátlan ez a túlfűtött, intenzív élmény. Vérprofi munka, ráadásul úgy fogja meg ezt a témát, ahogy eddig semmilyen filmnek nem sikerült. Kötelező, instant kedvenc, minden.   8/10