Les chambres rouges

Vörös szobák (Red Rooms)

Pascal Plante (2023)

Üdvözlendő, amikor a filmkészítők nem követik a trendeket és nem kizárólag toposzokból építkeznek egy alapvetően zsánerfilmért kiáltó történet készítésekor. Mert itt hiába ez a körítés, ez tökre nem megy el műfaji filmnek. Nem is csak azért, mert más megközelítés, hanem mert egyenetlen. Az indító hosszú tárgyalótermi jelenet például igencsak kilóg a film egészéből. De egyébként is inkább kérdéseket vet fel a film, válaszokkal nem tud és nem is akar szolgálni. Ez részben tudatos, részben pedig gond. Mert mindig van valami vonzó az ismeretlenben, a misztériumban. De amikor ilyen öntörvényűen hagynak a rétegek több szintjén homályba veszni dolgokat, azt szerintem megsínyli az élmény. Elviszi az újdonság érzet lendülete, mert nem az van a fókuszban ami szokott. Én viszont felteszem a kérdést, hogy biztosan jó e ez nekünk? Az én élményem nem feltétlen arról tanúskodik, hogy igen. Érdekes nézni a főszereplőnk szokatlan karakterét, de a végére se áll össze, hogy ő igazából milyen ember és mit miért csinál. A fényképezés is nagyon izgalmas, de végig az volt az érzésem, hogy nem azt nézzük, amit kellene. Mindig nehéz eltalálni, hogy mikor lehet lassúnak lenni és hogy mit kell mutatni ahhoz, hogy jól működjön. Én sokszor voltam úgy vele, hogy nem értem mi a célja a készítőnek az adott arcközelivel mondjuk. A zenében szuperül működnek a zajok, a gitárok, a csembaló viszont anakronisztikus és idegenül hat... Kéne egy második nézés, hogy kiderüljön ezekből mennyi, ami tényleg gond. Mindenesetre kétségtelenül érdekes és izgalmas projekt.   7/10