2012. november 16.

De rouille et d'os

(Rust and bone)
Jacques Audiard (2012)

Köztudott, hogy Audiard nekem csinálja a filmjeit. Ha marketinges lennék és a célcsoportját kéne elemeznem, csak annyit írnék: Én. Elég ha annyit mondok, hogy A számat figyeld! 10/10, a Halálos szívdobbanás 9/10 és A próféta sem megy 8/10 alá. Tűnődtem már, mégis mi fog meg annyira a filmjeiben, és nem is maradtam válasz nélkül. A hétköznapi emberek történetei. Belekeverednek olyan helyzetekbe, amik a filmekben szoktak megtörténni filmszerű karakterekkel. Ők viszont nem filmszerű szereplők, olyanok mint te meg én. És velük történik meg az, ami más esetben hihetetlennek és távolinak tűnik, de ebben a felállásban már sokkal emberközelibb és átérezhetőbb. Persze ehhez hozzá jön még egy csomó minden, kezdve a tökéletes ritmusú rendezéssel, de nem ajnározok, tessék őket megnézni. Megéri. (A fenti sorrendben.)


Ötéves kisfiát hurcolva (nem, Matthias Schoenaerts nem cipel végig a hátán mindenkit, a képek csupán a véletlen játéka) tengődik a volt boxoló. Tőlük nem messze, egy kardszárnyú delfinekkel foglalkozó lány keresi önmagát a harmincas éveiben. Kisiklott életek, amikor találkoznak. Valami ilyesmiről szól. Nem egyértelmű és főleg nem egyszerű az egymásra találás. Két akaratos, önző jellemnek több idő és több áldozat kell az összecsiszolódáshoz. Szerelmi történet vagy helyesebben szeretet történet, mert nem a mindent elsöprő szenvedélyes szerelemről, hanem az idő során kialakuló szoros kapocsról, a szeretetről szól. És ezt egyáltalán nem lealacsonyítva, lesajnálva mondom, mert számukra ez az egyetlen mód, hogy fennmaradjanak. Mindkettejük élete nyílegyenesen a süllyesztő fele tart, együtt viszont...


Audiard egy cseppet sem vesztett a vonzerejéből. Megszerezte korunk egyik (ha nem a) legjobb és legszebb színésznőjét (akit végig borzalmas állapotban láthatunk a filmben), hozzápasszított egy karizmatikus feltörekvő színészt és eljátszatta velük az öntörvényű férfi, törékeny nő felállást. Egy olyan darabot amit az elejétől a végéig maximálisan át lehet érezni. Mondanom sem kell, hogy mennyire fontosak most az ilyen filmek, amikor egyre jobban eltorzulnak a szerepek. A forgatókönyv végletekig csiszolt, nem hagyománykövető, mert nem ugrál egyik szálról a másikra, mindig pont annyit töltünk a szereplőkkel amennyit a végcél megkíván, amíg a kellő hatást el nem érik. És persze sorolhatnám a többit, hogy az ütős indie és pop számok, a jelentekhez maximálisan alkalmazkodó fényképezés, a mellékszereplők alázatossága és így tovább... Szóval kár lenne bárkinek is kihagyni.   8/10


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése