The Wolf of Wall Street
A Wall Street farkasa
Martin Scorsese (2013)
Ki lehet akadni a obszcenitáson, van aki nem bírja az ilyesmit. De észre kell venni, hogy mekkora kifigurázása ez az életformának. És nem csak annak, hanem az egész máig elnyúló korszaknak, aminek működése tengernyi kérdést vet fel és megrengeti az ember hitét a világ jelenlegi rendjében. Az amerikai álom egyik tartós alappillérét, az üzletemberek sikeres világát, mint szimbólumot rombolja földig. Noha nem a megoldáskereséssel telik a játékidő és a tanulságot is csak a film rövidre vágott utolsó szakaszában keresgélhetünk, de ennek egyszerű oka van: ez egy vígjáték. Az idő nagy részében egyszerűen szórakoztat. Méghozzá roppant hatásosan. Nem tudom mikor láttam utoljára ilyen hitelesen vicces jelenetet, mint amikor Rob Reiner kiakadt a 26e $-os vacsorára és nem tudom mikor sírtam ennyit utoljára röhögés közben, mint amikor az azonnal klasszikussá érett Lamborghinibe beszálló, telefonzsinóros küzdelem folyt.
Amellett, hogy ilyen professzionálisan szórakoztat, az egész mű egy hatalmas monolitként jelenik meg a szemem előtt. Kvázi együgyűségével rengeteg mondanivalója van. Sokak számára egy nagy álom válik valósággá, majd hirtelen rémálommá, és ez olyan, mint egy figyelmeztetés. Vigyázzunk, hogy mit kívánunk, mert a végén még valósággá válik! Leírni sem tudom mennyire abszurd, hogy ez tényleg megtörtént. A másik dolog ami elgondolkodtatott, csak közvetetten kapcsolódik a filmhez. Leonardo DiCaprio említette egy interjúban, hogy mennyire kiakasztó, hogy a válság ellenére még mindig ugyanúgy működik a bankszektor és így tovább. Az ember nem változik. A mohóság, a kapzsiság, egymás gátlástalan átverése és kihasználása mindig jelen volt a természetében és mindig jelen is lesz. Ám vannak emberek, akik képesek ezeken felül kerekedni és vannak olyanok is, akik - jobb híján - legalább viccet tudnak belőle csinálni. Egy fergeteges három órás viccet, amire nagyon sokáig emlékezni fogunk. 8/10
Martin Scorsese (2013)
Ki lehet akadni a obszcenitáson, van aki nem bírja az ilyesmit. De észre kell venni, hogy mekkora kifigurázása ez az életformának. És nem csak annak, hanem az egész máig elnyúló korszaknak, aminek működése tengernyi kérdést vet fel és megrengeti az ember hitét a világ jelenlegi rendjében. Az amerikai álom egyik tartós alappillérét, az üzletemberek sikeres világát, mint szimbólumot rombolja földig. Noha nem a megoldáskereséssel telik a játékidő és a tanulságot is csak a film rövidre vágott utolsó szakaszában keresgélhetünk, de ennek egyszerű oka van: ez egy vígjáték. Az idő nagy részében egyszerűen szórakoztat. Méghozzá roppant hatásosan. Nem tudom mikor láttam utoljára ilyen hitelesen vicces jelenetet, mint amikor Rob Reiner kiakadt a 26e $-os vacsorára és nem tudom mikor sírtam ennyit utoljára röhögés közben, mint amikor az azonnal klasszikussá érett Lamborghinibe beszálló, telefonzsinóros küzdelem folyt.
Amellett, hogy ilyen professzionálisan szórakoztat, az egész mű egy hatalmas monolitként jelenik meg a szemem előtt. Kvázi együgyűségével rengeteg mondanivalója van. Sokak számára egy nagy álom válik valósággá, majd hirtelen rémálommá, és ez olyan, mint egy figyelmeztetés. Vigyázzunk, hogy mit kívánunk, mert a végén még valósággá válik! Leírni sem tudom mennyire abszurd, hogy ez tényleg megtörtént. A másik dolog ami elgondolkodtatott, csak közvetetten kapcsolódik a filmhez. Leonardo DiCaprio említette egy interjúban, hogy mennyire kiakasztó, hogy a válság ellenére még mindig ugyanúgy működik a bankszektor és így tovább. Az ember nem változik. A mohóság, a kapzsiság, egymás gátlástalan átverése és kihasználása mindig jelen volt a természetében és mindig jelen is lesz. Ám vannak emberek, akik képesek ezeken felül kerekedni és vannak olyanok is, akik - jobb híján - legalább viccet tudnak belőle csinálni. Egy fergeteges három órás viccet, amire nagyon sokáig emlékezni fogunk. 8/10
DiCaprio és Jonah Hill párosa főnyeremény, Margot Robbie meg nagyon nem az esetem, de úristen!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése