Fury

Harag
David Ayer (2014)

Nagyon jól indul. Ebből a kijelentésből sejteni lehet, hogy valahol elromlik. És tényleg. A háború borzalmait kegyetlenül és hatásosan tolja a képünkbe, csak néha rondít bele egy-egy hollywoodi jópofáskodás vagy az élet nagy tanulsága monológ. A harcok izgalmasak, a fényképezés bosszantóan összevissza, a zene átlagos vagy talán inkább az alatti. Amíg a karakterek építésére figyelnek, ameddig a történet tart valamerre, addig viszont összességében tényleg jól működik. Aztán jön a képtelen, valószínűtlen utolsó harc, ami bődületes nagy túlzás. Hogy kinek áll érdekében így lesilányítani egy szépen felvezetett filmet, hát nem tudom, de nagy kár érte. A végén kegyelmet tanúsító náci jelenete elnagyolt, a távolodó "úristenmitörténtitt" kameraállás felesleges és túl középszerű. Inkább valami beszélgetést vagy mittudomén, bármit tehettek volna a helyére. Persze ez már mit sem számít azután, hogy az emberi és megható felvezetést sikerült pátoszra meg túlzásokra cserélniük a végére. Nyeeeh.   6/10

Megjegyzések