I Origins
Mike Cahill (2014)
Közepes mértékben szentimentális sci-fi-thriller-kaland-dráma, avagy a nagy számok törvénye alapján is össze kell jönnie néhanapján a rengeteg jelentkező próbálkozásaiból egynek-egynek. A sci-fi maga az alapszituáció és a közeli jövő környezete. A kaland a jól megírt forgatókönyv változatosságát és viszonylag nehéz kiszámíthatóságát jelenti. A thriller az ismeretlen felfedezése és a lappangó feszültségérzet miatt van jelen. A dráma meg... Hát azt mindenki lesse meg maga.
Mike Cahill sokat fejlődött az Another Earth óta. Sokkal jobban lop. Minden stílusból, minden ismerős szituációból csak épp annyit kapunk, hogy ne feküdje meg a gyomrunkat. Gyorsan vált, gyorsan halad a történet, a szereplők pedig vannak olyan érdekesek, hogy kellő erővel át tudjon lendülni egyik "világból" a másikba. Brit Marling egyre jobb, Michael Pitt elmegy, Astrid Bergès-Frisbey meg színésznek gyenge, de ennek ellenére (vagy épp ezért), annyira rejtélyes, amennyire a szerepéhez kell. A film legnagyobb előnye, hogy komoly hibát nem igazán lehet felróni neki. Kicsit túl van magyarázva és túl nyilvánvalóvá akar tenni mindent (pl.: bejátszás india vezető szerepe a retinaazonosításban), de ennyi még bőven megbocsátható.
Könnyen lehet, hogy másodjára már csalódás lesz, mert most is érzem szentimentális banalitását. Az is nagyon valószínű, hogy erősen hangulatfüggő, kinek mennyire üt be. Ha épp jó napja van az embernek, vagy vágyik egy kis lelki simogatásra, ha szeretne hinni valamiben (hiszen így a legkönnyebb kikapcsolódni), akkor ez a film garantáltan elringatja. Utoljára ilyen hatást nálam a Szitakötő ért el. Bár régen láttam, úgy gondolom az kiállta az idő próbáját. Ennél már nem vagyok annyira biztos benne, na de nem kell mindent olyan komolyan venni. Kifejezett élvezetes kikapcsolódás. 8/10
Brit Marlingot puszilom a kitartásáért és az ízléséért.
Közepes mértékben szentimentális sci-fi-thriller-kaland-dráma, avagy a nagy számok törvénye alapján is össze kell jönnie néhanapján a rengeteg jelentkező próbálkozásaiból egynek-egynek. A sci-fi maga az alapszituáció és a közeli jövő környezete. A kaland a jól megírt forgatókönyv változatosságát és viszonylag nehéz kiszámíthatóságát jelenti. A thriller az ismeretlen felfedezése és a lappangó feszültségérzet miatt van jelen. A dráma meg... Hát azt mindenki lesse meg maga.
Mike Cahill sokat fejlődött az Another Earth óta. Sokkal jobban lop. Minden stílusból, minden ismerős szituációból csak épp annyit kapunk, hogy ne feküdje meg a gyomrunkat. Gyorsan vált, gyorsan halad a történet, a szereplők pedig vannak olyan érdekesek, hogy kellő erővel át tudjon lendülni egyik "világból" a másikba. Brit Marling egyre jobb, Michael Pitt elmegy, Astrid Bergès-Frisbey meg színésznek gyenge, de ennek ellenére (vagy épp ezért), annyira rejtélyes, amennyire a szerepéhez kell. A film legnagyobb előnye, hogy komoly hibát nem igazán lehet felróni neki. Kicsit túl van magyarázva és túl nyilvánvalóvá akar tenni mindent (pl.: bejátszás india vezető szerepe a retinaazonosításban), de ennyi még bőven megbocsátható.
Könnyen lehet, hogy másodjára már csalódás lesz, mert most is érzem szentimentális banalitását. Az is nagyon valószínű, hogy erősen hangulatfüggő, kinek mennyire üt be. Ha épp jó napja van az embernek, vagy vágyik egy kis lelki simogatásra, ha szeretne hinni valamiben (hiszen így a legkönnyebb kikapcsolódni), akkor ez a film garantáltan elringatja. Utoljára ilyen hatást nálam a Szitakötő ért el. Bár régen láttam, úgy gondolom az kiállta az idő próbáját. Ennél már nem vagyok annyira biztos benne, na de nem kell mindent olyan komolyan venni. Kifejezett élvezetes kikapcsolódás. 8/10
Brit Marlingot puszilom a kitartásáért és az ízléséért.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése