White Hunter Black Heart
Az elefántvadász
Clint Eastwood (1990)
A manapság divatos, végletekig leegyszerűsített, agyonmagyarázott filmekhez képest igazi felüdülés. Egy méltatlanul mellőzött csoda. Az elkényelmesedett, eltompult aggyal nehezen kihámozható a mondanivalója, mert nem a mára unásig ismert, gépiesen a végkifejlet fele terelő eszközökkel operál, hanem a maga valójában mutatja be egy férfiember formálódását. Így jobban belegondolva degradálónak tűnik egy szokványos film narratívája és utólag gyakran sajnálom is az elfecsérelt időt rájuk. Ha beleegyezik az ember, hogy végig a szokásos, jól ismert úton hagyja magát vezetni, eleve nem érheti akkora élmény. De szerencsére itt van nekünk a rendezői karrierje közepén, ereje teljében dolgozó Clint Eastwood.
Olyan a film, mint maga az élet. Zajlik, közben döntéseket hozunk, elviseljük a következményeket, de előre nem ismerjük azokat. Nincsenek kis kapaszkodók, hogy ez most milyen hatással lesz a későbbiekben. A néző se tudja mire számítson, jobb híján elszórakozik a kalandozásokon és élvezi a kiszámíthatatlanság okozta meglepődéseket. Az egyfajta kései, újgazdag hippi életvitelből következően akad mulatság bőven. A legszebb mégis az, hogy közben hőssé válik ez a nemtörődöm alak, mert a szíve nagyon a helyén van. Mintha azért menekülne a belőle hasznot húzni akaró vérszívók elől, mert sérti az igazságérzetét. Kicsit mindenki ilyen hedonista életművesz szeretne lenni, ha megtehetné. Clint Eastwood és az általa remekül megformált alteregó is megteheti/megtehetné, de közben őket is végig a nemes szív viszi előre. Az élvezetek hajkurászása persze csak kellő önzőséggel vállvetve működik és mindig súlyos következményei vannak. De ez a film - nagyon helyesen - csak eddig jut el a történetben. A következtetéseket mindenkinek magának kell levonnia. 8/10
Clint Eastwood (1990)
A manapság divatos, végletekig leegyszerűsített, agyonmagyarázott filmekhez képest igazi felüdülés. Egy méltatlanul mellőzött csoda. Az elkényelmesedett, eltompult aggyal nehezen kihámozható a mondanivalója, mert nem a mára unásig ismert, gépiesen a végkifejlet fele terelő eszközökkel operál, hanem a maga valójában mutatja be egy férfiember formálódását. Így jobban belegondolva degradálónak tűnik egy szokványos film narratívája és utólag gyakran sajnálom is az elfecsérelt időt rájuk. Ha beleegyezik az ember, hogy végig a szokásos, jól ismert úton hagyja magát vezetni, eleve nem érheti akkora élmény. De szerencsére itt van nekünk a rendezői karrierje közepén, ereje teljében dolgozó Clint Eastwood.
Olyan a film, mint maga az élet. Zajlik, közben döntéseket hozunk, elviseljük a következményeket, de előre nem ismerjük azokat. Nincsenek kis kapaszkodók, hogy ez most milyen hatással lesz a későbbiekben. A néző se tudja mire számítson, jobb híján elszórakozik a kalandozásokon és élvezi a kiszámíthatatlanság okozta meglepődéseket. Az egyfajta kései, újgazdag hippi életvitelből következően akad mulatság bőven. A legszebb mégis az, hogy közben hőssé válik ez a nemtörődöm alak, mert a szíve nagyon a helyén van. Mintha azért menekülne a belőle hasznot húzni akaró vérszívók elől, mert sérti az igazságérzetét. Kicsit mindenki ilyen hedonista életművesz szeretne lenni, ha megtehetné. Clint Eastwood és az általa remekül megformált alteregó is megteheti/megtehetné, de közben őket is végig a nemes szív viszi előre. Az élvezetek hajkurászása persze csak kellő önzőséggel vállvetve működik és mindig súlyos következményei vannak. De ez a film - nagyon helyesen - csak eddig jut el a történetben. A következtetéseket mindenkinek magának kell levonnia. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése