Kramer vs. Kramer
Kramer kontra Kramer
Robert Benton (1979)
Na, akkor így néz ki egy olyan film, melyet a megírt történet vezérel. Az okosan, átgondoltan megírt történet. Nem próbálják megerőszakolva beletuszkolni filmes keretek közé, hanem küldetéstudat által vezérelten, mozgó képpé, moziélménnyé, filmdrámává alakítják át. Lehet és persze van is átfedés az itt használt megoldások és a hollywood által hallgatólagosan követendő példának ítélt klisék gyűjteménye között, de nem azért mert az egyszerű irányt választották, hanem mert ez volt a célszerű. Ne feledjük el, hogy minden klisé egy úttörő megoldásként kezdte. Megjegyzem, '79-ben azért még nem is volt olyan kiforrott a gépezet, mint manapság.
Dustin Hoffman általam eddigi legjobbnak ítélt alakításában rengeteget felismertem a magamban játszódó gondolatokból. Egy hús-vér ember, egy rettentő erős karakter, melyből rengeteget lehet meríteni a mai világ kusza szerepvállalási normáinak útvesztőjében. Mind az apa-fia, mind az apa-anya, mind pedig az apa-környezet kapcsolatok a jellemábrázolást és fejlődést vezetik végig a kijelölt úton, méghozzá úgy, hogy kérdések és válaszok arzenálja borzolja a néző agytekervényeit. Így egyfajta párbeszéd jelleggel haladunk végig a cselekmény főszálán, melynek mi is aktív részesei kényszerülünk lenni.
A gondolkodó, az élet minden területét alakítása alatt tartó férfi, vajon hogyan birkózik meg kényelmes életének felborulásával? Mit tart a legfontosabbnak? Miért fog küzdeni? Mit hajlandó feláldozni? Megalázkodik, mérlegel, improvizál, kiutat keres és végül megoldást talál, de mindvégig önmaga marad, megőrzi méltóságát, férfiasságát és tekintélyét. Egy hétköznapi hős, aki az egyszerű kis életében a nehéz körülmények között is a moralitás talaján marad és kiáll az elveiért. Sokkal több ilyen földhözragadt, kifinomultan megmunkált történetre lenne szükség a mai, szuperhősök által irányított világban. Dustin Hoffman ebben a száz percben az én személyes megmentőmmé vált, aki úgy mutat irányt 36 év távolságból, hogy az soha nem megy ki a divatból. 8/10
Érdekes Meryl Streepet fiatalon látni. Egyrészt azért, mert kiderül, hogy tényleg volt benne dög, ezt hajlamos elfelejteni az ember ennyi anyuka és nagymami szerep után. Másrészt meg itt azért még bőven volt benne flaw, nem a kiforrott mesterszínész tökéletessége süt le róla, hanem a természetesség és az igyekezet. Sokkal szimpatikusabb, mint manapság.
Robert Benton (1979)
Na, akkor így néz ki egy olyan film, melyet a megírt történet vezérel. Az okosan, átgondoltan megírt történet. Nem próbálják megerőszakolva beletuszkolni filmes keretek közé, hanem küldetéstudat által vezérelten, mozgó képpé, moziélménnyé, filmdrámává alakítják át. Lehet és persze van is átfedés az itt használt megoldások és a hollywood által hallgatólagosan követendő példának ítélt klisék gyűjteménye között, de nem azért mert az egyszerű irányt választották, hanem mert ez volt a célszerű. Ne feledjük el, hogy minden klisé egy úttörő megoldásként kezdte. Megjegyzem, '79-ben azért még nem is volt olyan kiforrott a gépezet, mint manapság.
Dustin Hoffman általam eddigi legjobbnak ítélt alakításában rengeteget felismertem a magamban játszódó gondolatokból. Egy hús-vér ember, egy rettentő erős karakter, melyből rengeteget lehet meríteni a mai világ kusza szerepvállalási normáinak útvesztőjében. Mind az apa-fia, mind az apa-anya, mind pedig az apa-környezet kapcsolatok a jellemábrázolást és fejlődést vezetik végig a kijelölt úton, méghozzá úgy, hogy kérdések és válaszok arzenálja borzolja a néző agytekervényeit. Így egyfajta párbeszéd jelleggel haladunk végig a cselekmény főszálán, melynek mi is aktív részesei kényszerülünk lenni.
A gondolkodó, az élet minden területét alakítása alatt tartó férfi, vajon hogyan birkózik meg kényelmes életének felborulásával? Mit tart a legfontosabbnak? Miért fog küzdeni? Mit hajlandó feláldozni? Megalázkodik, mérlegel, improvizál, kiutat keres és végül megoldást talál, de mindvégig önmaga marad, megőrzi méltóságát, férfiasságát és tekintélyét. Egy hétköznapi hős, aki az egyszerű kis életében a nehéz körülmények között is a moralitás talaján marad és kiáll az elveiért. Sokkal több ilyen földhözragadt, kifinomultan megmunkált történetre lenne szükség a mai, szuperhősök által irányított világban. Dustin Hoffman ebben a száz percben az én személyes megmentőmmé vált, aki úgy mutat irányt 36 év távolságból, hogy az soha nem megy ki a divatból. 8/10
Érdekes Meryl Streepet fiatalon látni. Egyrészt azért, mert kiderül, hogy tényleg volt benne dög, ezt hajlamos elfelejteni az ember ennyi anyuka és nagymami szerep után. Másrészt meg itt azért még bőven volt benne flaw, nem a kiforrott mesterszínész tökéletessége süt le róla, hanem a természetesség és az igyekezet. Sokkal szimpatikusabb, mint manapság.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése