2015. július 16.

Saul fia

Nemes László (2015)

Nehéz belekezdeni egy ilyen film recenziójába, de kénytelen vagyok. Akkor a legelejéről. Nemes László arra vállalkozott, amire eddig még senki sem mert. A lehető legvalósághűbben megjeleníteni egy koncentrációs tábor működését. Nem csodálom, hogy Németországból válaszra se méltatták, mikor pénzre pályázott. Pedig nem vaktában borzalmakat ábrázolni támadt kedve, hanem megpróbálta rekonstruálni a sonderkommandó lázadását, abból a kevés konkrét információból ami megmaradt.


Alkotótársaival együtt a történelmi hűséget tűzték ki elsődleges céljuknak, és a professzionalizmusra való törekvés mellett épp csak annyi fantáziát engedtek meg maguknak, hogy egy olyan mindenki által átélhető, alapvető emberi életösztönre és erkölcsi méltóságra alapozó cselekményt kerítsenek, mintegy alapnak a film számára, hogy az végigvezesse a nézőt ezen a pár napos eseményen. Egyetlen embert, Sault követjük végig a száz percben és az 1:1-es képarányhoz közelítő felvételnek köszönhetően ráadásul az események nagy része nem csak fókuszban nincs, de legtöbbször takarásban is van. Mégis mindenről tudomásunk van, követni lehet a történéseket és nincs jobb kifejezés rá, kegyetlenül letaglóz. Az érdekes benne az, hogy a hollywoodi forgatókönyvíró-kamara tagjainak legnagyobb megrökönyödésére (és valószínűleg a készítők szándékának maximális kiteljesedése mellett), pont így válik teljes egységgé a személyes küzdelem és a környezetben zajló történelmi esemény két rétege. Hát hol van ez a Sorstalanság meseszerű szentimentalizmusához és a Schindler listája manipulatív hamisságához képest? Nem kis bravúr, hogy a hatásvadászat legkisebb gyanújának elkerülése mellett, - amennyire el tudjuk képzelni - a lehető leginkább megközelíti a múlt rettenetes valóságát és közben lekörözi minden eddigi koncentrációs táborról készült film emberre gyakorolt hatását együttvéve.


Ahhoz hogy működjön ez a kényes egyensúly, a megvalósítás szempontjából egy elég extrém módszert, a "követő" fényképezést választották. Ez az technika, ami miatt általában megemlékeznek az Ember gyermeke híres háborús jelenetéről (pedig az egész film maga a tökéletesség mintapéldánya, de erről majd máskor). Precizitást, több perces snitteket, részletesen kidolgozott koreográfiát igényel, valószínűleg épp ezért nem látni tömegével a filmekben, rengeteg munka van vele. A Saul fia majdnem végig ezzel a módszerrel készült (hát nem irigylem a színészeket és a statisztákat). 90%-ban Röhrig Gézát látjuk elölről, hátulról, oldalról. Amikor elölről, akkor a beszédes, de rezzenéstelen, érzelemmentes arcát látjuk, amikor hátulról vagy oldalról, akkor a környezeten van a hangsúly. A helyszínek korhűek, a díszletek nyugtalanítóan valósak. Nagy feladat hárult a hangmunkákra is, hiszen a film lehúzó hatásának jelentős hányadát a konstans zajok, krematórium, fegyverropogás, nyögések, kiabálások teszik ki. Ennek is köszönhető, hogy szépen lassan kialakul a nézőben a rohamtempóban fejét vesztő gépezet felfoghatatlan káosza. Mikor elérünk az éjszakai sírgödrös jelenetig, szinte a szürrealitásig fajulnak az események és már már azt mondanám, hogy nem tudom elképzelni, hogy ez tényleg megtörtént, ha nem billentene vissza a gondolat, hisz' épp most gyűlöltették meg pár hét alatt a menekülteket - bevándorló címszó alatt - szeretett országunkban.

Negatívumot nem azért nem írok, mert el szeretném hallgatni, hanem azért mert nincsen. Személyes problémák lehetnek a filmmel, ahogy pl. Bede Mártonnak is volt (szerintem is lehettek banális beszélgetések a koncentrációs táborban, ugyanakkor nem feltétlen kell azt ebben a történetében megjeleníteni). Én például kíváncsi lettem volna, hogy hogy csempészi ki a fiát az épületből. Ennek azonban semmi jelentősége nincs. Annak már sokkal inkább, hogy tényleg a fia e. Ami egy újabb zseniális húzás Nemes Lászlótól. "Neked nincs fiad." Hangzik el többször Saul és Ábrahám között. Kettejüket figyelve, egyértelműen Ábrahám tudta jobban megőrizni elméje épségét, de az igazság már biztosan nem fog kiderülni.


Lehet vitatkozni a film fontosságáról. Hogy mennyire van létjogosultsága egy újabb feldolgozásnak 70 év távlatából, nem tudom. Ebben a nehéz nézésű megvalósítási formában nagyon kevés emberhez jut el, tehát mérhető társadalmi hasznát nehéz lenne megállapítani. Viszont a profi, iránymutató kivitelezése, a beágyazott történelmi elemek és a személyes dráma egységbe kovácsolódása, valamint a kikezdhetetlensége és a modern realizmus csúcsra járatása miatt egész biztosan a valaha készült legjobb, legvalósághűbb film a koncentrációs táborokról. És ez még jó ideig így lesz.   10/10

Nemes László és Erdély Mátyás cinematográfus ezzel a filmmel azt is megmutatták, hogy nincs szükség fakításra és túlzott színszűrésre ahhoz, hogy elhiggyük a kort, amit ábrázolni szeretnének.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése