Laurence Anyways
Így is, úgy is Laurence
Xavier Dolan (2012)
Még mindig nem értem, hogy hogyan tud egy - ennél a filmnél éppen - 23 éves ficsúr, ilyen érdekes történetet és ilyen bonyolult karaktereket írni. Egyszerűen nem tudok én se mást mondani rá, minthogy őstehetség. Pont. Ezt azért jelentem ki így, kihívóan, mert egyrészt ez a szokásos eseteknél is nyilvánvalóbb, de még inkább azért, mert pont ilyen emberekre van (lenne) szüksége a mindenkori, nemzetközi filmkészítésnek. Olyanokra, akik mernek szembe menni a konvenciókkal, akik ontják magukból az aktuális társadalmi problémákkal foglalkozó, személyes drámákat és akik folyamatosan változva, fejlődve haladnak előre. De elsősorban olyanokra, akik csak és kizárólag a saját fejük után mennek.
Xavier Dolan úgy csinál filmet, ahogy nagyon kevesen a szakmában. Ebből is látszik, hogy milyen kivételezett helyzetben van, hiszen gyakorlatilag megkötések nélkül csinálhatja azt, amit akar. És csinálhat bármit, abból siker lesz. Bár megítélése általában vegyes, de az alapokat illetően nem nagyon mondja senki, hogy rossz irányba tartana. Ha nem is egyöntetűen, de mindegyik filmjét istenítik valamilyen okból.
Rátérve a Laurence-re; mint egy értékelendő filmet, ellentétben a filmkészítéshez való hozzáállással, már nem tudom olyan lelkesen magasztalni. Nyilvánvaló, hogy túl hosszú, de ez egyébként egyáltalán nem jelenti azt, hogy unalmas lenne vagy szenvedős. Végig érdekes így is, csak mivel Dolan annyira telítve van közlési vággyal, szabályosan úgy robban ki belőle minden. Ehhez párosul a fékezhetetlen ötlettobzódás, valamint a filmes technikákkal való - enyhén önző - játék. Ezek így együtt, akárhogy is nézzük, egy elég izgalmas és élvezetes kombinációt alkotnak. Részemről el lehetne nézni ezt akármeddig, de ebben a formában azért persze nem lehet szuperlatívuszokban beszélni róla. Nem úgy, mint a zenei betétek kifogástalan válogatásáról és leleményes elhelyezéséről, illetve a most is szinte újszerűen jól kihasznált 4:3-as képarány makacs erőltetéséről.
A hossza miatt nagyon nehezen álltam neki, de most már teljes bizonyossággal tudom, hogy Dolantől sosem kell tartani. Csak remélni tudom, hogy minél tovább megmarad ilyen tiszta lelkűnek és továbbra is ontja magából a filmeket. Hiába tolja túl olykor-olykor egy ötletét, vagy tolja el a hangsúlyt öncélúan valami apróság felé, maga az amit csinál, a hibákkal együtt is sokkal többet ér, mint a folyamatosan áradó filmek java. Ellentétben azokkal (szitokszó!), ő tart valamerre és a célja is jó. Én csak bátorítani tudok mindenkit, tartsunk vele! 7/10
Xavier Dolan (2012)
Még mindig nem értem, hogy hogyan tud egy - ennél a filmnél éppen - 23 éves ficsúr, ilyen érdekes történetet és ilyen bonyolult karaktereket írni. Egyszerűen nem tudok én se mást mondani rá, minthogy őstehetség. Pont. Ezt azért jelentem ki így, kihívóan, mert egyrészt ez a szokásos eseteknél is nyilvánvalóbb, de még inkább azért, mert pont ilyen emberekre van (lenne) szüksége a mindenkori, nemzetközi filmkészítésnek. Olyanokra, akik mernek szembe menni a konvenciókkal, akik ontják magukból az aktuális társadalmi problémákkal foglalkozó, személyes drámákat és akik folyamatosan változva, fejlődve haladnak előre. De elsősorban olyanokra, akik csak és kizárólag a saját fejük után mennek.
Xavier Dolan úgy csinál filmet, ahogy nagyon kevesen a szakmában. Ebből is látszik, hogy milyen kivételezett helyzetben van, hiszen gyakorlatilag megkötések nélkül csinálhatja azt, amit akar. És csinálhat bármit, abból siker lesz. Bár megítélése általában vegyes, de az alapokat illetően nem nagyon mondja senki, hogy rossz irányba tartana. Ha nem is egyöntetűen, de mindegyik filmjét istenítik valamilyen okból.
Rátérve a Laurence-re; mint egy értékelendő filmet, ellentétben a filmkészítéshez való hozzáállással, már nem tudom olyan lelkesen magasztalni. Nyilvánvaló, hogy túl hosszú, de ez egyébként egyáltalán nem jelenti azt, hogy unalmas lenne vagy szenvedős. Végig érdekes így is, csak mivel Dolan annyira telítve van közlési vággyal, szabályosan úgy robban ki belőle minden. Ehhez párosul a fékezhetetlen ötlettobzódás, valamint a filmes technikákkal való - enyhén önző - játék. Ezek így együtt, akárhogy is nézzük, egy elég izgalmas és élvezetes kombinációt alkotnak. Részemről el lehetne nézni ezt akármeddig, de ebben a formában azért persze nem lehet szuperlatívuszokban beszélni róla. Nem úgy, mint a zenei betétek kifogástalan válogatásáról és leleményes elhelyezéséről, illetve a most is szinte újszerűen jól kihasznált 4:3-as képarány makacs erőltetéséről.
A hossza miatt nagyon nehezen álltam neki, de most már teljes bizonyossággal tudom, hogy Dolantől sosem kell tartani. Csak remélni tudom, hogy minél tovább megmarad ilyen tiszta lelkűnek és továbbra is ontja magából a filmeket. Hiába tolja túl olykor-olykor egy ötletét, vagy tolja el a hangsúlyt öncélúan valami apróság felé, maga az amit csinál, a hibákkal együtt is sokkal többet ér, mint a folyamatosan áradó filmek java. Ellentétben azokkal (szitokszó!), ő tart valamerre és a célja is jó. Én csak bátorítani tudok mindenkit, tartsunk vele! 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése