Phoenix

Phoenix bár
Christian Petzold (2014)

Érdekes és roppant izgalmas az egész alapszituáció. Nem jut eszembe egyetlen olyan film se, ami konkrétan a háború utáni első pillanatokban játszódna, úgyhogy remélem mondanom sem kell, hogy mennyire kiaknázatlan területe ez a filmezésnek. Persze ez itt csak a háttér, de annak nem hiszem, hogy jobbat ki tudtak volna találni. Azért csak háttér, mert sajnos az Izraelbe utazós mellékszál az öngyilokkal együtt elsatnyad és súlyát veszti a végére, pedig elég sokáig építgették az elején ahhoz, hogy így elbánjanak vele. (És vele együtt az egészen furcsa módon szép Nina Kunzendorffal.) A kurfinyaság, amire a most is remek Nina Hoss - Ronald Zehrfeld páros készül, logikailag szintén kicsit kidolgozatlannak tűnik, de ez mondjuk csak szőrszálhasogatás, mert simán elképzelhető, hogy efféle különleges helyzetbe került emberek, a szenvedély és az élni akarás hevében ilyesmibe lovalják bele egymást...


Együtt voltak régen, közös céllal, egy egyszerű életben. Jött a háború, ami mindig mindent megváltoztat. És a sors fintoraként újra együtt lehetnek utána is, de teljesen más célokkal, mint két idegen. Furcsa csavarja ez az életnek, és bár a történetbe, a jelenetek felépítésébe sok helyen bele lehetne kötni (miért engedi a végén énekelni, mikor fogalma sincs arról, hogy tud e egyáltalán?), már maga a felvetés zseniális, gondolatébresztő mivolta miatt megéri megnézni. Kicsit rezgett a léc, de azért megkapja a jobbat.   7/10

Megjegyzés: A Barbara jelentősen egységesebb és jobb film.

Megjegyzések