Brooklyn

John Crowley (2015)

Szép kis kerek történet, melyben sallangoktól mentesen ismerhetjük meg egy fiatal, hétköznapi lány élettapasztalatából, hogy milyen fontosak az emberi kapcsolatok, hogy milyen széles a világ, hogy milyen különbözőek vagyunk, hogy mit jelent ha valaki mindezt felismeri és hogy milyen amikor valakinek ezen életszemléletnél fogva, van mersze változtatni az életén. És még persze nagyon sok mindent, de a legfontosabb ebből az, hogy a megismerésre és a felismerésre buzdít.


És itt most kis kitérőként meg kell jegyeznem valamit. Én a magam részéről nem győzök folyamatosan és egyre jobban megrökönyödni azon, hogy miket hordanak össze emberek a közéleti, politikai témákkal kapcsolatban, így 2016-ban, Magyarországon. Az idő múlásával egyre inkább megbizonyosodok arról, hogy ennek a legfőbb kiváltó oka az, hogy sajnos ma az átlag magyar ember rettenetesen be van korlátozva. Nincs pénz, ezért nincs lehetőség a világ megismerésére. Pedig meg kéne ismerni a világot, méghozzá ahhoz, hogy felnyíljon a szem és megláthassuk: amit kapunk, attól sokkal többre lennénk képesek. Mert rajtunk múlik, nekünk kell tenni érte. De honnan tudná ezt az átlagember, ha a kultúra sem terjed és a média sem tesz semmit? A közoktatásból? Arról jobb, ha nem is ejtek szót!

Ez egyébként arról a jelenetről jutott eszembe, melyben a külhonból frissen házasodva visszalátogató lányt, sarokba szorítja a rossz helyzetben levő kisvárost terrorban tartó boltos nyanya, hogy kifecsegi a titokként őrzött házasságát, amit abban az időben még csak ő tudott. A bökkenő ebben az, hogy ez lényegében senkit nem érint igazán negatívan. Csupán a berögzültség, a korlátozottság, a rosszindulat mondatja vele ezt, és ezért olyan roppant találó az erre adott válasz: "Elfelejtettem. Elfelejtettem milyen ez a város." Ezt a rohadt érzést élem át nap mint nap, amikor az indokolatlan durvaságot és az egymással való kiszúrást látom. Nagyon nem szeretem azt a szót, hogy gyűlölöm, de akik annak ellenére, hogy tisztában vannak a cselekedeteik következményével és mégis közvetlen vagy közvetve szerepet játszanak abban, hogy ez a sötétség maradjon, sőt, mélyüljön a fejekben, na őket tényleg gyűlölöm.


A filmre visszatérve, Szirsa Ronant egyszerűen nem tudom hova tenni ebben a filmben. Olyan minimális, szinte nem létezően csekély intenzitású a játéka, hogy nem lehet másképp értelmezni, mint rezignáltan. Hát ha ilyen, akkor ilyen, de ebből nem derül ki, hogy tulajdonképpen jól csinálja e a dolgát vagy sem. Vagyis igen, mégiscsak kiderül, hiszen ha tényleg igazán hiteles lenne, akkor ez a kérdés fel se merülhetne. Azt azért a védelmében érdemes megjegyezni, hogy csakugyan nehéz ügy egy ilyen szótlan fapofát eljátszani.

Egyébként meg, ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon ez a film, túlságosan is tartja magát a nagybetűsként definiált élettörténeti dráma konvencióihoz. Semmi formabontó nincs se a megvalósításban, se a történetben. A helyén van minden, megnézi az ember, látja hogy ez jó, majd szépen elfelejti, mert nem tud újat mondani. Legalábbis nekem már nem. Fiatalabbaknak még jelenthet valamit.   6/10

Megjegyzések