The Hunger Games: Mockingjay - Part 2

Az éhezők viadala: A kiválasztott - Befejező rész
Francis Lawrence (2015)

Inkább lett volna az előző rész hosszabb egy órával, de nagyon nem kellett volna kettészedni. Elméletileg az előző részben volt több az időhúzás, ebben pedig a könyvben is található történések java. Mindig mondom, hogy semmi értelme filmet könyvvel összehasonlítani, mert ez a rész számomra sokkal kevésbé érdekes, mint az elődje. Kezdve a problémák sorát azzal, hogy a filmnek nincs eleje. Belecsöppenünk a történésbe, épp oda ahol abbahagyták. Vagyis inkább a történés látszatába, Katniss bús képének hosszú mustrálásába. Hát kinek jó ez? Én nem érzem Lawrence alakítását érdekesnek és nem érzem a sok szereplő szerteágazó indítékait se kidolgozottnak. Nem javul a helyzet később sem, mert az intrikák vagy erőltetettek vagy csak simán unalmasak. Keveset tudunk az ellenségről, ezáltal nehéz átérezni a küzdelmüket és nem tiszta a széthúzás a csapaton belül sem. Ezen felül túl sok múlik a véletlenen is. Az akciók sokkal jobban állnak a filmnek, a történet egyszerűen túlgondoltnak hat, illetve azt gondolták, hogy a korábbi megágyazás kellően lefekteti az alapokat ahhoz, hogy ez a film működjön. Ezúton jelzem a készítők felé, hogy ha már egyszer kettészedték a filmet, akkor ennek megfelelően kellett volna rendezni is. A végére a dráma egészen elveszti a hatását, főleg az epilógus rész, melyben jóllakott képet mázoltak szegény J.Law-nak, Peetának meg már csak egy kapa hiányzott a kezéből. Sokat mondónak szántan nézelődnek, de addigra már súly nélkül, inkább nevetségesnek tűnik, mint meghatónak vagy mély-értelműnek. Az előző részeknek is megvolt a maga baja, de azért jobb lezárást érdemelt volna ez a sorozat.   5/10

Megjegyzések