2016. március 16.

Carol

Todd Haynes (2015)

Todd Haynes filmjeit ismerve és a nagy ajnározások (nameg az ilyenkor kötelezően megjelenő szidalmazások) után, az lett volna az legutolsó gondolatom, hogy épp itt kell olcsó húzásokba botlanom. Márpedig a rendező úr most sajnos fullra beleállt az Oscar hadjáratba és sikerült elhollywoodiasítania ezt a remek, örök érvényű alapanyagot.


Azt kétség kívül meg kell hagyni, hogy a film java, tehát a két főszereplő közti kémia, a mellékszereplők erős támogatása, a képi világ, a zene és a gördülékeny, íves történet mind érvényesek, átélhetővé teszik és végtére egy egységes produktummá állnak össze. A gond itt az elszalasztott lehetőségen van. És ez egy az egyben a rendezés számlájára írható, mert például az, hogy olyan manipulatív, ellentmondást nem tűrően erős hangulatalapozással nyit, az már eleve két irányba szakítja a nézőtábort. Vagy behódolsz neki vagy nem is érdemes folytatni. Teljesen feleslegesnek és erőszakosnak tartom ezt a fajta indítást, mert nem hagyja befészkelni a nézőt és korlátozza a saját vélemény kialakulását. Ehhez kapcsolódik még a keretes szerkezet is, ami szintén csak azt a célt szolgálja, hogy a néző eleve sejtse a történet végkimenetelét. Belengeti a klisét, a néző megszaglássza, ráharap és elringatva magát a kényelmes középszerben, az ismeretlentől való félelem veszedelmétől távol, elandalog a végéig. Mindettől függetlenül abszolút élvezhető film, de eléggé belerondít ez a meghunyászkodás. Kontraproduktív ráerősíteni hatásvadászattal, mikor egy ilyen történet legszebben saját magát adná el.   6/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése