Joy

David O. Russell (2015)

Az utóbbi David O. Russell filmeket nagyon bírtam, mert a rendező úr elért egy kiforrott, sajátos megvalósítási formához, ami kényezteti a magamfajta filmkedvelőt. Telerakja remek, ismert színésszel, szabadjára engedi őket és azok nem átallanak az ő szája íze szerint csapongva vad amplitúdókilengéseket produkálni, miközben valós, érdekesen megfogott emberi konfliktusokat állítanak a középpontba.

Aztán az American Hustle után mégis valahogy úgy voltam, hogy ebből ennyi elég, és ebben a Joy középszerű, fantáziátlan előzetese is megerősített. Annyira, hogy eleinte nem is akartam megnézni. Végül mégis rászántam magam, úgyhogy volt miért felkapnom a fejem és aztán kellemes meglepetésként elégedetten felállni a kanapéról, mivel ez egy nagyon jó film.


A hiba csupán annyi, hogy mostanra Russell kiismerhető lett és mivel egy árnyalatnyit közhelyesebb a választott történet és ő maga is engedett a stílusát könnyedebb, halivúdiasabb irányba terelni. De ettől még minden tekintetben abszolút vállalható film, ráadásul abszolút jó célt képvisel, külön kiemelném, hogy közérthető módon. Így utólag egyáltalán nem tudnám azt mondani, hogy felesleges lenne a létrejötte, sőt, egy ilyen szintet kéne minden nagyközönségnek szánt filmnek megcéloznia.   7/10

Megjegyzések