Lucky
John Carroll Lynch (2017)
Roppant érdekes, hogy ez John Carroll Lynch első rendezése. De helyből tovább megyek, a forgatókönyvet jegyző két írónak is ez az első munkája. Senki le nem szarná ezeket a tényeket, csakhogy a film, amit készítettek, történetesen egy roppant érett és kifinomult munka. John Carroll Lynch eddig csak kiváló karakterszínészként volt számon tartva, és az imdb profilja alapján nem is tűnik egy mindenbe belekapó, magát próbálgató filmesnek.
Mindegy is. A lényeg, hogy a Lucky a meglepetés erején bőven túlmutat. A cselekménye lassú, a története alig létezik, a mondanivalója viszont időtlen. Éppen ezért az együttállásért annyira elgondolkodtató és hipnotizáló. Mesélni róla - mondjuk amúgy se szoktam a filmekről -, de nem is érdemes. Meg kell élni hozzá a lassan múló időt, és az ismétlődő napi tevékenységet, hogy megértsük mit is akarnak közvetíteni. Valami ilyesmit akarhatott Jarmusch a Patersonnal, csak nekem az valahogy mégis üres maradt. Itt viszont nincs kérdés afelől, hogy az élet nehéz döntéseiről, a magányról, az elfogadásról és az egymás felé feltétlen kijáró tiszteletről szól. Olyan fantasztikus jelenetekkel, mint az éjszakai álmatlanság közbeni morfondírozás (a kései Johnny Cash szám hathatós támogatásával), a mindig váratlan irányba forduló bárpultos beszélgetések, vagy a spontán éneklés a születésnapi ünnepségen. Minden jelenet érdekes és izgalmas kérdéseket vet fel, mindig éppen annyit kapunk ennek a különös figurának az életéből és az őt mozgató, elsőre furcsának tűnő elvekről, hogy tátott szájjal lehessen ámulni.
És van még egy nagyon furcsa pillanata is! Ugyanis a végén, hirtelen kinéz Harry Dean Stanton, és itt szándékosan nem azt írom, hogy Lucky, mert ez egy olyan kikacsintás, ami egyértelműen kimászik a filmből. Kitekint rám és rajtakap, ahogy fogalmatlanul bámulom őt, amint egy óriási kaktusz vizsgál. Nevet egyet és továbbáll. Aztán én is felnevetek, mert nézhette volna akár pecekig is, szerintem fel sem tűnt volna. Nagyon eltalált, érdekes és egyedi pillanat. Lehetne filozofálni a jelentéséről, de azt hiszem, hogy igazából felesleges. Ez egy olyan pillanat, amit mindenki magában tud csak felmérni és értelmezni. Csodálatos tiszteletadás és érdekes filmélmény. 8/10
+ Egy plusz adalék, hogy a forgatás után Harry Dean Stanton eltávozott az élők sorából, végérvényesen adva egy többlet nyomatékot a filmnek.
± Tökre nem tetszik a zene, de értem, hogy ez a főszereplő életéhez és korához illő.
Roppant érdekes, hogy ez John Carroll Lynch első rendezése. De helyből tovább megyek, a forgatókönyvet jegyző két írónak is ez az első munkája. Senki le nem szarná ezeket a tényeket, csakhogy a film, amit készítettek, történetesen egy roppant érett és kifinomult munka. John Carroll Lynch eddig csak kiváló karakterszínészként volt számon tartva, és az imdb profilja alapján nem is tűnik egy mindenbe belekapó, magát próbálgató filmesnek.
Mindegy is. A lényeg, hogy a Lucky a meglepetés erején bőven túlmutat. A cselekménye lassú, a története alig létezik, a mondanivalója viszont időtlen. Éppen ezért az együttállásért annyira elgondolkodtató és hipnotizáló. Mesélni róla - mondjuk amúgy se szoktam a filmekről -, de nem is érdemes. Meg kell élni hozzá a lassan múló időt, és az ismétlődő napi tevékenységet, hogy megértsük mit is akarnak közvetíteni. Valami ilyesmit akarhatott Jarmusch a Patersonnal, csak nekem az valahogy mégis üres maradt. Itt viszont nincs kérdés afelől, hogy az élet nehéz döntéseiről, a magányról, az elfogadásról és az egymás felé feltétlen kijáró tiszteletről szól. Olyan fantasztikus jelenetekkel, mint az éjszakai álmatlanság közbeni morfondírozás (a kései Johnny Cash szám hathatós támogatásával), a mindig váratlan irányba forduló bárpultos beszélgetések, vagy a spontán éneklés a születésnapi ünnepségen. Minden jelenet érdekes és izgalmas kérdéseket vet fel, mindig éppen annyit kapunk ennek a különös figurának az életéből és az őt mozgató, elsőre furcsának tűnő elvekről, hogy tátott szájjal lehessen ámulni.
És van még egy nagyon furcsa pillanata is! Ugyanis a végén, hirtelen kinéz Harry Dean Stanton, és itt szándékosan nem azt írom, hogy Lucky, mert ez egy olyan kikacsintás, ami egyértelműen kimászik a filmből. Kitekint rám és rajtakap, ahogy fogalmatlanul bámulom őt, amint egy óriási kaktusz vizsgál. Nevet egyet és továbbáll. Aztán én is felnevetek, mert nézhette volna akár pecekig is, szerintem fel sem tűnt volna. Nagyon eltalált, érdekes és egyedi pillanat. Lehetne filozofálni a jelentéséről, de azt hiszem, hogy igazából felesleges. Ez egy olyan pillanat, amit mindenki magában tud csak felmérni és értelmezni. Csodálatos tiszteletadás és érdekes filmélmény. 8/10
+ Egy plusz adalék, hogy a forgatás után Harry Dean Stanton eltávozott az élők sorából, végérvényesen adva egy többlet nyomatékot a filmnek.
± Tökre nem tetszik a zene, de értem, hogy ez a főszereplő életéhez és korához illő.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése