The Gate
A kapu
Takács Tibor (1987)
Abban a tekintetben nagyon meggyőző és egyben különlegesnek nevezhető film, hogy ritka ügyesen tudja képre vinni a gyerekkori melankólia világát. Azt a szürke kiszolgáltatottságot, ami olyan ellenállhatatlan erővel nyomja rá a bélyegét a pre-pubertás korú kisiskolások életére. Amikor még nem jön rá az ember, hogy tehetne valamit, még nem áll neki lázadni, még törvényszerűnek és kötelezően érvényűnek fogja fel a felnőttek világát, annak ellenére is, hogy már látja annak hibáit. Ebben a lusta beletörődés egyfajta limbo-szerű állapotában tengetik mindennapjaikat a film főszereplői, és ez nagyon nagy dolog, mert ezt a nosztalgikus érzést nagyon kevés filmben sikerül megfelelően ábrázolni.
Viszont, de akár írhatnám végig nagy betűkkel és felkiáltójelekkel megtűzdelve, mert ez egy hatalmas nagy viszont. Emellé az érzés mellé egy kiábrándítóan egyszerű, és bár egész korrekt vizualitással megtámogatott, de - nincs jobb szó - méltatlan történetet kapunk. Méltatlan ehhez a fent leírt különlegességhez mérten, de amúgy elmegy egyszeri nézésnek. Szedett-vedettnek és ötletszerűnek hat a cselekmény, ezért az idő előrehaladtával egyre kevesebb marad az érdeklődésből. Kicsit merész és egész ijesztő dolgok történnek a fináléban, ami ad még némi löketet neki, de sokat összességében ez nem jelent. Nincs egy mindent átfogó, érdemi tanulság, nem értelmeztethető át a való életbe a kihívásuk által elnyert élettapasztalat és így tovább. Csak jönnek a kis szörnyek meg a nagy szörny a pokol kapujából, egy kissrác a legnagyobbat átlyukasztja a papírrakétájával és akkor vége. Nincs súlya, se értelme. Kár. 5/10
Takács Tibor (1987)
Abban a tekintetben nagyon meggyőző és egyben különlegesnek nevezhető film, hogy ritka ügyesen tudja képre vinni a gyerekkori melankólia világát. Azt a szürke kiszolgáltatottságot, ami olyan ellenállhatatlan erővel nyomja rá a bélyegét a pre-pubertás korú kisiskolások életére. Amikor még nem jön rá az ember, hogy tehetne valamit, még nem áll neki lázadni, még törvényszerűnek és kötelezően érvényűnek fogja fel a felnőttek világát, annak ellenére is, hogy már látja annak hibáit. Ebben a lusta beletörődés egyfajta limbo-szerű állapotában tengetik mindennapjaikat a film főszereplői, és ez nagyon nagy dolog, mert ezt a nosztalgikus érzést nagyon kevés filmben sikerül megfelelően ábrázolni.
Viszont, de akár írhatnám végig nagy betűkkel és felkiáltójelekkel megtűzdelve, mert ez egy hatalmas nagy viszont. Emellé az érzés mellé egy kiábrándítóan egyszerű, és bár egész korrekt vizualitással megtámogatott, de - nincs jobb szó - méltatlan történetet kapunk. Méltatlan ehhez a fent leírt különlegességhez mérten, de amúgy elmegy egyszeri nézésnek. Szedett-vedettnek és ötletszerűnek hat a cselekmény, ezért az idő előrehaladtával egyre kevesebb marad az érdeklődésből. Kicsit merész és egész ijesztő dolgok történnek a fináléban, ami ad még némi löketet neki, de sokat összességében ez nem jelent. Nincs egy mindent átfogó, érdemi tanulság, nem értelmeztethető át a való életbe a kihívásuk által elnyert élettapasztalat és így tovább. Csak jönnek a kis szörnyek meg a nagy szörny a pokol kapujából, egy kissrác a legnagyobbat átlyukasztja a papírrakétájával és akkor vége. Nincs súlya, se értelme. Kár. 5/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése