Aritmiya
Szívritmuszavarok (Arrhythmia)
Boris Khlebnikov (2017)
Jellemző, hogy a nehéz időkben a kultúra szinte szükségszerűen kiprésel magából kiváló, felkiáltás jellegű alkotásokat. Ebben a jelenlegi, borzalmas orosz rendszerben már sokadik emlékezetes film készül. És érdekes módon, most is a lehető legmodernebb, hiperrealisztikus formában. Mert ugye mi lehetne ennél ütőképesebb?
Hogy miről szól? Hát egy párról, akik az egészségügyben dolgoznak, és amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban vannak egymással. A különlegesség pedig az, hogy a szenvedésükkel csodálatosan szimbolizálják az orosz társadalom problémáit. A rendszer korrupt, pazarló, a benne dolgozókat kizsákmányoló. Fiatalok, lelkiismeretesek, még gyerekvállalás előtt állnak, de már most erősen kiégtek. Jövőképük nem igen van, szabad idejük meg még úgy se. Ők azok, akik magukat feláldozva teszik lehetővé a rendszer élhetőségét. Persze erős szerepet játszik az alkohol, mint az egyik legfontosabb probléma. Nem mintha éltem volna ott, vagy hiteles, részletes információim lennének arról, hogy mi folyik ott, de én így is simán rámondom, hogy maximálisan realisztikus.
Ez már magában egy kész csoda, de a bravúr az, hogy végül sikerül a remény újbóli felcsillanásával, pozitív hangulatban lezárni. Nevetségesen találóak az utolsó képek, ahogy hessegetik a mentő elől az útban levő autókat. Szélmalomharc, amiben feláldozzák magukat, de mivel ők egyszerű és JÓ emberek, kényszerűen csinálják. Végig.
A film nézése közben sokszor felmerültek bennem kérdések: Megéri ezt egyáltalán csinálni? Miért nem fogják menekülőre? De végtére, mi elől is menekülnének el? A kilátástalan élet elől? A lehúzó környezet és az alkohol elől? Egymás elől? Azzal, hogy együtt maradnak az egymásrautaltságukban, végtelen, meleg reménnyel telítenek el, mert ezzel élő példaként bizonyítják, hogy az egymásba vetett hit és bizalom a legfontosabb. Együtt végig lehet csinálni. Pedig a történet ívét továbbgondolva, ez ugyanúgy lehet egy apró hullámhegy és könnyen visszacsúszhatnak a lejtőn. De a lezárás pillanatában nem. Akkor ők egymásnak jelentik a világot, amiért minden próbát kiállnak. Keserű és szomorú, de közben mégis csodálatra méltó és szép. 9/10
Boris Khlebnikov (2017)
Jellemző, hogy a nehéz időkben a kultúra szinte szükségszerűen kiprésel magából kiváló, felkiáltás jellegű alkotásokat. Ebben a jelenlegi, borzalmas orosz rendszerben már sokadik emlékezetes film készül. És érdekes módon, most is a lehető legmodernebb, hiperrealisztikus formában. Mert ugye mi lehetne ennél ütőképesebb?
Hogy miről szól? Hát egy párról, akik az egészségügyben dolgoznak, és amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban vannak egymással. A különlegesség pedig az, hogy a szenvedésükkel csodálatosan szimbolizálják az orosz társadalom problémáit. A rendszer korrupt, pazarló, a benne dolgozókat kizsákmányoló. Fiatalok, lelkiismeretesek, még gyerekvállalás előtt állnak, de már most erősen kiégtek. Jövőképük nem igen van, szabad idejük meg még úgy se. Ők azok, akik magukat feláldozva teszik lehetővé a rendszer élhetőségét. Persze erős szerepet játszik az alkohol, mint az egyik legfontosabb probléma. Nem mintha éltem volna ott, vagy hiteles, részletes információim lennének arról, hogy mi folyik ott, de én így is simán rámondom, hogy maximálisan realisztikus.
Ez már magában egy kész csoda, de a bravúr az, hogy végül sikerül a remény újbóli felcsillanásával, pozitív hangulatban lezárni. Nevetségesen találóak az utolsó képek, ahogy hessegetik a mentő elől az útban levő autókat. Szélmalomharc, amiben feláldozzák magukat, de mivel ők egyszerű és JÓ emberek, kényszerűen csinálják. Végig.
A film nézése közben sokszor felmerültek bennem kérdések: Megéri ezt egyáltalán csinálni? Miért nem fogják menekülőre? De végtére, mi elől is menekülnének el? A kilátástalan élet elől? A lehúzó környezet és az alkohol elől? Egymás elől? Azzal, hogy együtt maradnak az egymásrautaltságukban, végtelen, meleg reménnyel telítenek el, mert ezzel élő példaként bizonyítják, hogy az egymásba vetett hit és bizalom a legfontosabb. Együtt végig lehet csinálni. Pedig a történet ívét továbbgondolva, ez ugyanúgy lehet egy apró hullámhegy és könnyen visszacsúszhatnak a lejtőn. De a lezárás pillanatában nem. Akkor ők egymásnak jelentik a világot, amiért minden próbát kiállnak. Keserű és szomorú, de közben mégis csodálatra méltó és szép. 9/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése