Rabid

Veszett
David Cronenberg (1977)

Látszik, hogy akkoriban még nem voltak kiforrva a vámpír/zombi/miegymás filmes műfaji hatásmechanizmusok. Sok szempontból más, mert mai szemmel nézve nem mindenben konvencionális, és ez pozitív. Ugyanakkor éppen ezért kiforratlan és zabolátlan is, amit sokan lehet, hogy előnynek könyvelnek el. Unlike me. Megtenném én is, de ahhoz túl sok itt a gond. A történet bénácska, néhol döcögősen lép tovább a cselekmény, de a legnagyobb probléma a szenvtelen előadásmód. Már a legelejétől teljesen hidegek, messze távolságtartottak a karakterek. Egy semleges, néma megfigyelő szempontjából látjuk a történteket. Az egyébként is teljesen irreálisan érzelemmentes beszélgetésekkel együtt, a beleélés gyakorlatilag kizárt. Persze nem felejthetjük el, hogy kinek a filmjéről van szó. A fiatal és lelkes Cronenberg annyira bele volt pistulva az agyament testtel kapcsolatos fantazmagóriáiba, hogy olyan írásra, ami partnernek veszi a nézőt, már nem volt ideje és/vagy tehetsége. A legjobban az őszinte, nyers, szürke, nyirkos képek és az hétköznapi fényképezés tetszett. Érdekességnek jó.   6/10