Ookami kodomo no Ame to Yuki
Farkasgyermek (Wolf Children)
Mamoru Hosoda (2012)
Miután megnéztem a filmet, azonnal repültem a kis szívecskémmel a letterboxd naplóba. Mert az osztályzat, az azért képlékenyebb dolog (kicsit még most is bizonytalan vagyok), de afelől semmilyen kétségem nem volt (és persze most sincs), hogy én ezt imádom és azonnal a kedvencek közé kerül. Ha már ott jártam, megnéztem, hogy a követetteim látták e esetleg, és hogy tetszett e nekik. És akkor megláttam a hírös davidehrlich röpke, elég lenézőre sikerült rezüméját és gondolkodóba estem.
Bár nem igazán kedvelem a kritikáit, nem is igen szoktam elolvasni őket, mert túl impulzívak és személyesek. Jobban szeretem, ha az író kicsit jobban félre tudja tenni a saját hülyeségeit és mindinkább az objektivitásra igyekszik törekedni. Szóval direkt a farkas formában való bestiális szexualizálást ragadta ki, ami az animéket ismerve, egy teljesen lényegtelen, csupán a freaky faktor miatt szereplő momentum. Persze nem látok bele a fejébe, de ha ezt emelte ki, gondolom nem igazán tudott túllépni rajta, és az osztályzata is nagyjából ennek megfelelő.
Ez leginkább azért furcsa nekem, mert azon a tényen túl, hogy farkasemberek szerepelnek benne, felettébb megkapó és magával ragadó film. Nem csak szokványos életszituációkat és beszélgetéseket tartalmaz, hanem egész újszerűnek hatóakat. Nem nagyon lehet ezt másképp megfogalmazni: a mondatok amiket kimondanak az emberek, a falubéliek interakciói, ahogy az anyuka háta mögött egyengetik az útját pl. Inspiráló, ahogy Mamoru Hosoda a gyerekeit egyedül nevelő szülő témáját átülteti ebbe a bukolikus környezetbe és megcsavarja kicsit ennek a farkasemberes szálnak köszönhetően. Amúgy meg egy kerek történet, tele fájóan valósnak megélhető, intenzív érzelemmel. Kicsit talán túl is csordul a vége felé, de ez maximum avatatlan anime nézőket zavarhat csak érdemben.
Mindig bajban vagyok az ilyen mélyen emberi történetekkel, mert annyira feleslegesnek érzem a diskurálást róla. Az ég áldjon meg mindenkit, nézni kell, mert varázslatos pillanatokat nyújt! Nagyon kevés olyan film van, ami egy komplex megágyazás után, képes annyira felszabadítani, mint itt a hóban hancúrozás percei. Legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, mikor láttam. De még most is borsódzik a hátam, ahogy rá gondolok. Csodálatos! 8/10
Mamoru Hosoda (2012)
Miután megnéztem a filmet, azonnal repültem a kis szívecskémmel a letterboxd naplóba. Mert az osztályzat, az azért képlékenyebb dolog (kicsit még most is bizonytalan vagyok), de afelől semmilyen kétségem nem volt (és persze most sincs), hogy én ezt imádom és azonnal a kedvencek közé kerül. Ha már ott jártam, megnéztem, hogy a követetteim látták e esetleg, és hogy tetszett e nekik. És akkor megláttam a hírös davidehrlich röpke, elég lenézőre sikerült rezüméját és gondolkodóba estem.
Bár nem igazán kedvelem a kritikáit, nem is igen szoktam elolvasni őket, mert túl impulzívak és személyesek. Jobban szeretem, ha az író kicsit jobban félre tudja tenni a saját hülyeségeit és mindinkább az objektivitásra igyekszik törekedni. Szóval direkt a farkas formában való bestiális szexualizálást ragadta ki, ami az animéket ismerve, egy teljesen lényegtelen, csupán a freaky faktor miatt szereplő momentum. Persze nem látok bele a fejébe, de ha ezt emelte ki, gondolom nem igazán tudott túllépni rajta, és az osztályzata is nagyjából ennek megfelelő.
Ez leginkább azért furcsa nekem, mert azon a tényen túl, hogy farkasemberek szerepelnek benne, felettébb megkapó és magával ragadó film. Nem csak szokványos életszituációkat és beszélgetéseket tartalmaz, hanem egész újszerűnek hatóakat. Nem nagyon lehet ezt másképp megfogalmazni: a mondatok amiket kimondanak az emberek, a falubéliek interakciói, ahogy az anyuka háta mögött egyengetik az útját pl. Inspiráló, ahogy Mamoru Hosoda a gyerekeit egyedül nevelő szülő témáját átülteti ebbe a bukolikus környezetbe és megcsavarja kicsit ennek a farkasemberes szálnak köszönhetően. Amúgy meg egy kerek történet, tele fájóan valósnak megélhető, intenzív érzelemmel. Kicsit talán túl is csordul a vége felé, de ez maximum avatatlan anime nézőket zavarhat csak érdemben.
Mindig bajban vagyok az ilyen mélyen emberi történetekkel, mert annyira feleslegesnek érzem a diskurálást róla. Az ég áldjon meg mindenkit, nézni kell, mert varázslatos pillanatokat nyújt! Nagyon kevés olyan film van, ami egy komplex megágyazás után, képes annyira felszabadítani, mint itt a hóban hancúrozás percei. Legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, mikor láttam. De még most is borsódzik a hátam, ahogy rá gondolok. Csodálatos! 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése