American Gigolo

Amerikai dzsigoló

Paul Schrader (1980)

Már az első pillanatokban érezni, hogy jó kezekben vagyunk. Moroder zenéje, a hosszú montázs kiválóan alapoz meg és rengeteg információt szolgáltat, miközben több mint 40 év távlatából is irtó menő és stílusos. Itt álljunk is meg egy pillanatra, mert ha divatról és menőségről van szó, akkor a 80-as években készült művekben általában nem lehet mellékzönge nélkül említeni ezeket a szavakat. Itt viszont Gere minden szerkója ma is simán kívánatos, iszonyú jó érzékkel lettek összeválogatva (Giorgio Armani által). És itt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Richard Gere fiatalon is piszkosul jóképű volt. Pedig róla kapásból azt gondolnám, hogy biztos csak jól öregedett. Persze az utóbbi állítás is igaz, és így még pár fokkal bosszantóbb.

De távolabbról nézve is vannak érdekes aspektusai a filmnek. Például erősen növeli a renoméját, hogy elhangzik olyan mondat, amiben az usa fosszilis üzemanyagoktól való függőségének csökkentését tűzik ki célul egy politikai kampánybeszédben. Ez szépen rávilágít arra, hogy az azóta eltelt időben mekkora pöcegödörbe kerültünk... Gere karaktere kis túlzással egy feminista, hovatovább egy érzékeny, gyengeségét kimutatni képes férfi. Simán elmenne egy mai film főszereplőjének. És ez ráadásul finoman bele is van integrálva a történetbe, mert egy ponton teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy nem tudja megmenteni magát, és az élete kizárólag egy nő döntésétől függ... Ma már tényleg nem gyakran tudok ilyet mondani, de számomra egy egész új hangulatot nyújtott ez a film. A modern felfogása váratlan, a műfajisága üdítő, de a története mégis kiszámíthatatlan. A szomorú viszont az, hogy pár nappal ezelőttig semmit nem tudtam róla. Ez így nagyon nem helyes! Most ezért meg kell feddnem mindenkit, akit filmek miatt követek. Illetve egyben fel is kell karolnom az ügyet, hogy ezentúl minél többen megnézzék. Gyerünk, gyerünk!   8/10