La sociedad de la nieve

A hó társadalma (Society of the Snow)

J. A. Bayona (2023)

Én elsősorban a történetekért nézek filmeket. Nem izgat különösebben, hogy egy tucat zsánerfilmről vagy egy fesztiválkedvenc, legújabb trendeknek megfelelően készült művészfilmről van szó. Persze utóbbinál nagyobb esély van arra, hogy ne égjen ki az agyam az ismerős szituációktól, de maguk a történetek kb. ugyanolyan százalékkal találnak be. És valljuk be, azért művészfilmek jelentős hányada tud önfejű, túlgondolt vagy éppen unalmasan biztonsági lenni. Egyre inkább elegem van a előítéletekből és a sznobizmusból is. Ezek meg mindkét csoportra jellemzőek... Szóval a lényeg: arra törekszem, hogy a lehető legüresebb fejjel álljak neki a kiválasztott filmnek, legyen az akármi. Na, most ezt nem tudom miért írtam le. Gondolom tudat alatt ezzel kondicionálom magam.

Ez a film épp a két csoport között szerepel, mert szög egyszerű történetmesélés, kizárólag jól bevált receptek szerint, de maximális odafigyeléssel és profizmussal. És ennek persze megvannak az előnyei és a hátrányai. Például van egy elég felesleges narráció, de mivel visznek magával az események és egyfolytában azon kell agyalni, hogy "Ezt nem hiszem el!", nem zavaró. A fényképezés hihetetlen jó. A zuhanás jelenete tanítani való, brutális erejű. Bayona ezeket a nevenincs színészeket hibátlanul terelgeti, de az igazi karakterek azért hiányoznak belőle. Minden a sztorinak van alárendelve, nincsenek túlkapások, nem száll el a pátosz felé. Kicsit ugyan toporgóvá válik a közepe felé ebben a hosszban, de alapvetően nincs ok a panaszra, végig van min szorongani és izgulni. Hibának ezek közül egyiket se mondanám, az arányokon lehetett volna még finomítani... Nade a történet! Az nagyon célba talál. A vizuális tálalás és a tökéletesen eltalált hangvétel felemeli egy magasabb szintre. Nagyon ütős élmény.   8/10