Deus Ex Musica #5
Aphex Twin - Windowlicker
Történt az, hogy minek után sikeresen túlléptem zenei útkeresésem első, legintenzívebb és egyben legvállalhatatlanabb szakaszán, kikötöttem az experimentális elektronikánál és az idm stílusnál. Mint a színtér megkerülhetetlen alakja, rendre Aphex Twin kopogtatott elsőként az ajtómon, amikor egyik éjszaka, lefekvéshez készülődvén, felcsendültek a Ventolin kezdő taktusai (vagyis az eszeveszett sípolás) az MTV2-n úgy 1998 táján. Persze köpni-nyelni se tudtam, de máig él bennem az a döbbenettel párosuló bizsergő érzés, amit kizárólag akkor érez az ember, amikor tudja, hogy valami igazán jelentős élmény éri.
Aztán nagyjából tíz évvel később, történt az, hogy a haverokkal szerveztünk egy szilveszteri bulit úgy kb harminc fővel. Kis kitérőként megjegyzendő, hogy az ismeretségi körömben zeneértő vagy még csak hasonló zenét ismerő emberről sem tudok. Úgyhogy amikor a felhőtlen éjféli pezsgőbontás (részegen fröcskölés, ááá nem ám) után közvetlenül, a milliónyi újévi jókívánság közepette, megszólalt a Windowlicker.
És újra hatalmába kerített az az érzés. Egy szám, amit ha megnyúznak se jut eszembe egy ilyen pillanathoz párosítani, pedig annyira adná magát. Földöntúli, utópisztikus (még most is) és felhőtlen. A maga módján. Egy olyan különlegesség, amit évek óta nem hallgattam és roppant váratlanul ért. A nagy forgatagban próbáltam megtalálni a tettest aki berakta, de esélytelennek tűnt. Tulajdonképpen mindegy is, az élmény ami számít. Egy olyan élmény, amit nagyon ritkán tapasztal az ember és tényleg csak a zene képes rá.
Történt az, hogy minek után sikeresen túlléptem zenei útkeresésem első, legintenzívebb és egyben legvállalhatatlanabb szakaszán, kikötöttem az experimentális elektronikánál és az idm stílusnál. Mint a színtér megkerülhetetlen alakja, rendre Aphex Twin kopogtatott elsőként az ajtómon, amikor egyik éjszaka, lefekvéshez készülődvén, felcsendültek a Ventolin kezdő taktusai (vagyis az eszeveszett sípolás) az MTV2-n úgy 1998 táján. Persze köpni-nyelni se tudtam, de máig él bennem az a döbbenettel párosuló bizsergő érzés, amit kizárólag akkor érez az ember, amikor tudja, hogy valami igazán jelentős élmény éri.
Aztán nagyjából tíz évvel később, történt az, hogy a haverokkal szerveztünk egy szilveszteri bulit úgy kb harminc fővel. Kis kitérőként megjegyzendő, hogy az ismeretségi körömben zeneértő vagy még csak hasonló zenét ismerő emberről sem tudok. Úgyhogy amikor a felhőtlen éjféli pezsgőbontás (részegen fröcskölés, ááá nem ám) után közvetlenül, a milliónyi újévi jókívánság közepette, megszólalt a Windowlicker.
És újra hatalmába kerített az az érzés. Egy szám, amit ha megnyúznak se jut eszembe egy ilyen pillanathoz párosítani, pedig annyira adná magát. Földöntúli, utópisztikus (még most is) és felhőtlen. A maga módján. Egy olyan különlegesség, amit évek óta nem hallgattam és roppant váratlanul ért. A nagy forgatagban próbáltam megtalálni a tettest aki berakta, de esélytelennek tűnt. Tulajdonképpen mindegy is, az élmény ami számít. Egy olyan élmény, amit nagyon ritkán tapasztal az ember és tényleg csak a zene képes rá.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése