2012. december 11.

Klute

Alan J. Pakula (1971)

Néha jól esik pár mondattal elrendezni egy filmet, leplezve, hogy mennyire nem tudtam megfejteni. Rosszkor néztem meg, nincs kétség. Nem állt össze, pedig helyenként igen erős a kontent:


- Donald Sutherland egy szimpatikus figura, egy gyarló antihős, hovatovább egy antisármőr, akit majdnem kiírtak a főszerepből, pedig róla kapta a címét is a film.
- Jane Fonda nem létező melltartója tökéletes reprezentációja a korai hetvenes évek szellemének.
- Apró jelenetek, mint például a modellválogatás, iszonyú erős hangulatot kölcsönöznek egy filmnek. Ráadásul érdekes plusz információt rejthetnek egy-egy szereplőről. Én mindig mondtam, hogy az ilyen kis részletek teszik különlegessé, szerethetővé a produkciót.
- Michael Small zenéje néhány jelenetben a frászt hozza az emberre, mindig öröm amikor ilyen meglepetések érik az embert.
- A befejezést nem tudom nem a Blade Runneréhez hasonlítani. Megmagyarázni nem tudom, de valamilyen módon kapcsolatban állnak. Talán ahogy a szobát elhagyják és fennmarad a kétség. Mindenesetre egy ragyogó befejezés.


Szóval tetszett, de csak fenntartásokkal. Jó lenne még egyszer megnézni, megérdemli. Egy olyan barrikolt borhoz tudnám hasonlítani, melyen tisztán érezni, hogy feleslegesen sok hordót kapott és így nem alakult ki igazi egyénisége. Or something like that.   6/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése