Cheap Thrills
E.L. Katz (2013)
Két fickó, akik már vagy öt éve nem látták egymást, véletlenül összefutnak egy krimóban. Mindkettő lepukkant. Az egyik behajtóként dolgozik és nincs családja, a másiknak van egy gyönyörű felesége és egy kisgyereke, de aznap vesztette el az állását és hét napja van hogy kiperkálja a lakbért, különben irány az utca. Összefutnak egy különös házaspárral, akik az ifjú feleség születésnapját ünneplik. Elsőre az jön le róluk, hogy míg a nő a világon legjobban unatkozó ember, addig a hímtag próbál mindent megtenni, hogy kedvese kedvében járjon. Magát droggal pörgeti, a környezetét meg pénzzel tömi. "Aki először megissza ezt a feles tequilát, kap 50 dollárt". Innen indul az egész. "200 dollár annak, aki rácsap annak a nőnek a fenekére!" A tét egyre növekszik, a két cimbora egyre illumináltabb, egyre messzebb mennek a versengésben és egyre jobban lealacsonyodnak.
Lehet, hogy hatásvadász, de roppant célravezető és egyszer sem esik indokolatlan túlzásokba. Végig kordában tartja az így is kellően meghökkentő őrületet és abszolút fent tudja tartani a - működéshez elengedhetetlen - realitásérzetet. Az a ritka eset, amikor a brutalitás nem egyszerű eszköz a hatáskeltésre, hanem csupán figyelemfelkeltés, hogy erős kontraszttal rávilágítson mondanivalójára, a civilizált ember gyarló mivoltára. Egyszerre ledöbbentő, vicces és fájdalmasan letaglózó. Szép ívvel szerkesztett. Ahogy a fogadások tétje növekszik, fordítottan arányosan alacsonyodnak mind lejjebb és lejjebb. A végére, mint veszekedő gyerekek, mint primitív ösztönlények állnak a szemünk előtt.
Az utolsó képkockákkal és a versengést irányító házaspár élesen elkülönülő viselkedésével, olyan, mintha egy kísérletet próbálna bemutatni E.L. Katz. Lehet, hogy fikció, lehet, hogy túlpörgetett, de amit el akart érni vele, azt maradéktalanul elérte. A kevesebb, mint másfél órában, kifordítja a nézőt a mindennapok természetes gátlásosságából és egy roppant érdekes kérdést tesz fel: Vajon tényleg ilyen közel vagyunk a bennünk lakozó primitívséghez? 8/10
Két fickó, akik már vagy öt éve nem látták egymást, véletlenül összefutnak egy krimóban. Mindkettő lepukkant. Az egyik behajtóként dolgozik és nincs családja, a másiknak van egy gyönyörű felesége és egy kisgyereke, de aznap vesztette el az állását és hét napja van hogy kiperkálja a lakbért, különben irány az utca. Összefutnak egy különös házaspárral, akik az ifjú feleség születésnapját ünneplik. Elsőre az jön le róluk, hogy míg a nő a világon legjobban unatkozó ember, addig a hímtag próbál mindent megtenni, hogy kedvese kedvében járjon. Magát droggal pörgeti, a környezetét meg pénzzel tömi. "Aki először megissza ezt a feles tequilát, kap 50 dollárt". Innen indul az egész. "200 dollár annak, aki rácsap annak a nőnek a fenekére!" A tét egyre növekszik, a két cimbora egyre illumináltabb, egyre messzebb mennek a versengésben és egyre jobban lealacsonyodnak.
Lehet, hogy hatásvadász, de roppant célravezető és egyszer sem esik indokolatlan túlzásokba. Végig kordában tartja az így is kellően meghökkentő őrületet és abszolút fent tudja tartani a - működéshez elengedhetetlen - realitásérzetet. Az a ritka eset, amikor a brutalitás nem egyszerű eszköz a hatáskeltésre, hanem csupán figyelemfelkeltés, hogy erős kontraszttal rávilágítson mondanivalójára, a civilizált ember gyarló mivoltára. Egyszerre ledöbbentő, vicces és fájdalmasan letaglózó. Szép ívvel szerkesztett. Ahogy a fogadások tétje növekszik, fordítottan arányosan alacsonyodnak mind lejjebb és lejjebb. A végére, mint veszekedő gyerekek, mint primitív ösztönlények állnak a szemünk előtt.
Az utolsó képkockákkal és a versengést irányító házaspár élesen elkülönülő viselkedésével, olyan, mintha egy kísérletet próbálna bemutatni E.L. Katz. Lehet, hogy fikció, lehet, hogy túlpörgetett, de amit el akart érni vele, azt maradéktalanul elérte. A kevesebb, mint másfél órában, kifordítja a nézőt a mindennapok természetes gátlásosságából és egy roppant érdekes kérdést tesz fel: Vajon tényleg ilyen közel vagyunk a bennünk lakozó primitívséghez? 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése