Ravenous

Farkaséhség
Antonia Bird (1999)

A történet és ez a lelkes írás alapján, én egy zsigeri, borzongató filmet képzeltem el. Ahol e rövidke idő alatt, sikerül belelátni az emberi lélek egyik legsötétebb bugyrába, ahonnan a végével megkönnyebbülve térek vissza unalmas, hétköznapi életem egyszerűségébe. Aztán amit kaptam az egy elszigetelt kisközösség köpönyegforgatók általi szétrombolása, de mindenekelőtt a misztikus, szupererővel kecsegtető kannibalizmus enyhén poénra vett problematikája. A várt borzongásnak nyoma sincs. Noha nyilvánvaló, hogy a szándék sem az volt, hogy komolyan vegyük (erre főleg a zene könnyedségéből merek következtetni), ám erre így összességében én egyáltalán nem lettem volna kíváncsi, ha tudom előre, hogy mi vár rám. Viszont ha már nekiláttam, végignéztem. Van egy igen sajátos hangvétele, ehhez nem fér kétség. De nem tetszik. Ezen meg nincs mit csavarni. Egyébként el tudom képzelni, hogy ez a fajta különlegesség valakinek imponál.   5/10

Damon Albarnt és Michael Nymant egyenként is nagyra tartom. Most kiderült, hogy együtt is igen impozáns és különleges zenét alkotnak. Viszont annyira idegenül hat, annyira nem illeszkedik bele a világba, hogy megdöbbentő.