Psycho

Alfred Hitchcock (1960)

Köztiszteletben álló filmet nem ildomos, nem kifizetődő bántani, de a legnagyobb meglepetésemre, most nem kell nagyon visszafognom magam, még akkor se, hogyha teljesen el akarok számolni a lelkiismeretemmel. Ja, igen, eddig nem láttam! Szóval meg lehet nyugodni, a Vertigoval ellentétben, a film java jól működik most is. Ez főleg a megfelelő ritmusban tálalt, még mai szemmel sem ingerszegény történetnek köszönhető. Nem véletlen, hogy ennyien imádják ezt a filmet. Bár a mechanikája elavult, vizuálisan teljesen vállalható és érthető, hogy miért vált ikonikussá annyi kocka belőle.


Nade! A híres zuhanyzós jelenet, akárhogy is próbálom árnyalni a képet, nagyon gáz. Egyébként kifejezetten jó beállításokat használnak a filmben, itt azonban amit lehet, elrontottak. A kép kényszeredetten rossz látószögben áll, ennek megfelelően Janet Leigh mozgása idegen és teljesen természetellenesnek tűnik, a vágás pedig hirtelen és kapkodó, pont a lényegről maradunk le miatta. Ez utóbbi ugyanúgy igaz a többi "akciójelenetre" is. Nem feltétlen apró probléma az sem, én legalábbis nem érzem jogosnak, hogy Norman az anyja hangján szólal meg, mikor még nem ismeretes a valós tényállás. Továbbá nem vagyok biztos benne, hogy konzekvensen viselkedik a későbbiek ismeretében, amikor gonoszan mosolyog és mögöttes tartalmat sejtet a magánnyomozó láb alól való eltétele környékén. A kornak betudható probléma még - bár manapság is szeretik egyszerűsíteni a filmet, de szerencsére nem ennyire -, hogy a végén a pszichiáter végigmagyarázza filmet. Hátazértnamár.


Bár egyébként a teátrális színjátszás most is zavart, összességében jól játszanak a színészek, külön kiemelendő a lelkiismerettel való küzdelem az elején és az első beszélgetés Normannel. Meg persze a zene, az tényleg hatásos. Tiszteletadás mellett én 6/10-re taksálom így 2015-ben.

Megjegyzések