Assault on Precinct 13

A 13-as rendőrörs ostroma
John Carpenter (1976)

Carpenter most is iszonyú közel állt ahhoz, hogy a prezentált víziója átbillenjen a számomra is értelmet nyerő, élvezeti értékkel bíró kategóriába, de aztán végül nem történt meg. A sokkoló gyerekgyilkosságnál meginogtam a szkeptikusságomat illetően, de nem. Ó, nem! Az író/rendező/zeneszerző úr egyszerű előadása (a jelzőt erősen degradáló értelemben használva), gyorsan leránt a magaslatokból. Már megint a béna, gyakorlati dolgok. A fapofával játszó, pózokban tetszelgő, kizárólag filmen értelmezhető létjogosultsággal/motivációkkal rendelkező szereplők, a zártságot árasztó stúdió-érzet, stb. Nameg! I mean... C'mon! Mégis mi a jó franc vezérli a "gonosz" oldalt? Kik ezek az arc nélküli emberek, akik számolatlanul ugrálnak be az ablakon? Miért nem kommunikálnak egymással? Gondolatátvitellel egyeznek ki egymás közt, hogy mit mikor csináljanak? Egyikőjüknek sincs ellenvetése az ostoba mozdulataikkal szemben? (Van pedig pár ilyen.) Ja, hogy mindez azért van, mert csupán azért léteznek, hogy legyen kit lepuffantani, és ennél tovább egy fél gondolattal sincsenek részletesebben kitalálva? Nem mintha fontos eleme lenne a filmnek. Teljesen mellékes, hogy az egész történetnek rozogán felépített alapjai vannak. Maradok tisztelettel, egy értetlenkedő filmkedvelő.   5/10

Megjegyzések