La loi du marché
Mennyit ér egy ember?
Stéphane Brizé (2015)
Nehéz elképzelni ennél jobb vitaindító filmet. Ha létezne olyan díj, amit azért ajánlanak meg, mert a lehető legkevésbé sem próbál a nézőre hatni a feltárt események befogadását illetően, akkor ez biztos, hogy megkapná. Kb. a Rekviem egy álomért ellentéte. A cselekmény egy hasonló témájú hollywoodi filmnél maximum a vázlat összefoglalása lehetne csak, annyira egyszerű. Helyesebben annak látszik.
Stéphane Brizé a való életet akarja reprodukálni a filmjeivel, nem pedig káprázatot létrehozni. Kiragad olyan momentumokat, melyek az általa közvetíteni kívánt kérdést megfelelően tudják reprezentálni. És igen jól működik, mert roppant találó szituációkkal és párbeszédekkel dolgozik. Sajnos nem olyan intenzív élmény, mint az utóbbi idők legmegérintőbb szerelmesfilmje a Mademoiselle Chambon, ám ez csupán a témából adódik, a realitásérzet itt is legalább annyira él.
A nyugati, jóléti társadalomban sem minden tökéletes. Ott is élnek nehéz sorsú emberek. Nem úgy, mint itt nálunk Mucsaröcsögén, de a folyamatos fejlődés, a társadalmi berendezkedés átalakulása (és még nyilván rengeteg tényező) kiszorít egy csomó embert a jómaga vagy a társadalom által neki szánt útról. Az életük kiszolgáltatottá válik, és ezáltal olyan munkát kell végezniük, olyan szituációk sorozatában töltik a mindennapjaikat, amik felőrlik őket. Amikor egy ilyen ember napjait követjük, meglát(hat)juk, hogy mi a baj azzal amerre a világ tart, és komoly tanulságként szolgálnak nekünk, ha fogékonyak vagyunk rá. A középosztály legaljáról van szó, akiken a modern társadalom hibái, a politikai csatározások, az üzleti világ kíméletlen ügyei a leginkább lecsapódnak. Nagyon fontos, hogy ilyen filmek készüljenek. Személyes történetek értő írók és rendezők kezéből. 7/10
Stéphane Brizé (2015)
Nehéz elképzelni ennél jobb vitaindító filmet. Ha létezne olyan díj, amit azért ajánlanak meg, mert a lehető legkevésbé sem próbál a nézőre hatni a feltárt események befogadását illetően, akkor ez biztos, hogy megkapná. Kb. a Rekviem egy álomért ellentéte. A cselekmény egy hasonló témájú hollywoodi filmnél maximum a vázlat összefoglalása lehetne csak, annyira egyszerű. Helyesebben annak látszik.
Stéphane Brizé a való életet akarja reprodukálni a filmjeivel, nem pedig káprázatot létrehozni. Kiragad olyan momentumokat, melyek az általa közvetíteni kívánt kérdést megfelelően tudják reprezentálni. És igen jól működik, mert roppant találó szituációkkal és párbeszédekkel dolgozik. Sajnos nem olyan intenzív élmény, mint az utóbbi idők legmegérintőbb szerelmesfilmje a Mademoiselle Chambon, ám ez csupán a témából adódik, a realitásérzet itt is legalább annyira él.
A nyugati, jóléti társadalomban sem minden tökéletes. Ott is élnek nehéz sorsú emberek. Nem úgy, mint itt nálunk Mucsaröcsögén, de a folyamatos fejlődés, a társadalmi berendezkedés átalakulása (és még nyilván rengeteg tényező) kiszorít egy csomó embert a jómaga vagy a társadalom által neki szánt útról. Az életük kiszolgáltatottá válik, és ezáltal olyan munkát kell végezniük, olyan szituációk sorozatában töltik a mindennapjaikat, amik felőrlik őket. Amikor egy ilyen ember napjait követjük, meglát(hat)juk, hogy mi a baj azzal amerre a világ tart, és komoly tanulságként szolgálnak nekünk, ha fogékonyak vagyunk rá. A középosztály legaljáról van szó, akiken a modern társadalom hibái, a politikai csatározások, az üzleti világ kíméletlen ügyei a leginkább lecsapódnak. Nagyon fontos, hogy ilyen filmek készüljenek. Személyes történetek értő írók és rendezők kezéből. 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése