Lady Bird
Greta Gerwig (2017)
Akartam írni egy roppant lelkes posztot erről a remek filmről, csak aztán úgy alakult, hogy mielőtt nekiláttam volna megírni, megnéztem a Call Me by Your Name-et. Így sajnos lehetetlen volt fenntartani a lelkesedést. Azért idevetek valamit.
Greta Gerwig megcsinálta a hétköznapi ember Baumbach filmjét. Nagyon olyan mint amilyeneket a pasija ír, csak mégis egy kicsit más ízvilág. A néhol irritáló, de túlzónak mindenképpen nevezhető réteget lehámozza, a sziporkázóan vicces és kínos szituációkat, valamint a gúnyosságot meghagyja. Persze van komolyabb különbség is, mert ez egy igazi női film. Egy férfi nem lát bele így a nők fejébe. Sokkal életszerűbb, mint Baumbach filmjei. Azt talán említeni se kell, hogy mennyire zseniálisan fogja meg a kort, a közeget és a felnövés problémakörét, de a lényeg igazából nem is ezen van. Hanem azon, hogy a családon belüli szerepek és viszonyok hogyan alakulnak, még közelebbről az anyja-lánya kapcsolattal a fókuszban. És ezt Gerwig eszméletlen jól fogta meg. A francba a nagy kitárulkozásokkal, a monológokkal, a beismerésekkel és az összeborulásokkal. Ezerszer valószínűbb, hogy egy jófej apa csempészi el az anya kidobott beismerő levelének piszkozatait, csak hogy segítsen nekik zöldágra vergődni. Rohadtul értem és érzem ezt az oldalát a filmnek. Amúgy inkább egy remekül előadott tini felnövéstörténetnek mondanám, nem különösebben érdekes ami történik. Egységes, tanulságos, helyén van a szíve, kissé sablonosak, de változatosak, jól játszottak és élőek a szereplők, a forgatókönyv és a dramaturgia is bejáratott elemekből építkezik, de szerencsére tartózkodik a nagy túlzásoktól, kivitelezésben pedig minden téren profi. Szimpatikus, szépen előadott téma és minden tekintetben élvezetes filmélmény. Bármikor újráznám, mindenkinek ajánlanám. 7/10
Akartam írni egy roppant lelkes posztot erről a remek filmről, csak aztán úgy alakult, hogy mielőtt nekiláttam volna megírni, megnéztem a Call Me by Your Name-et. Így sajnos lehetetlen volt fenntartani a lelkesedést. Azért idevetek valamit.
Greta Gerwig megcsinálta a hétköznapi ember Baumbach filmjét. Nagyon olyan mint amilyeneket a pasija ír, csak mégis egy kicsit más ízvilág. A néhol irritáló, de túlzónak mindenképpen nevezhető réteget lehámozza, a sziporkázóan vicces és kínos szituációkat, valamint a gúnyosságot meghagyja. Persze van komolyabb különbség is, mert ez egy igazi női film. Egy férfi nem lát bele így a nők fejébe. Sokkal életszerűbb, mint Baumbach filmjei. Azt talán említeni se kell, hogy mennyire zseniálisan fogja meg a kort, a közeget és a felnövés problémakörét, de a lényeg igazából nem is ezen van. Hanem azon, hogy a családon belüli szerepek és viszonyok hogyan alakulnak, még közelebbről az anyja-lánya kapcsolattal a fókuszban. És ezt Gerwig eszméletlen jól fogta meg. A francba a nagy kitárulkozásokkal, a monológokkal, a beismerésekkel és az összeborulásokkal. Ezerszer valószínűbb, hogy egy jófej apa csempészi el az anya kidobott beismerő levelének piszkozatait, csak hogy segítsen nekik zöldágra vergődni. Rohadtul értem és érzem ezt az oldalát a filmnek. Amúgy inkább egy remekül előadott tini felnövéstörténetnek mondanám, nem különösebben érdekes ami történik. Egységes, tanulságos, helyén van a szíve, kissé sablonosak, de változatosak, jól játszottak és élőek a szereplők, a forgatókönyv és a dramaturgia is bejáratott elemekből építkezik, de szerencsére tartózkodik a nagy túlzásoktól, kivitelezésben pedig minden téren profi. Szimpatikus, szépen előadott téma és minden tekintetben élvezetes filmélmény. Bármikor újráznám, mindenkinek ajánlanám. 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése