2018. február 16.

Three Billboards Outside Ebbing, Missouri

Három óriásplakát Ebbing határában
Martin McDonagh (2017)

Kezdjük a jóval:
+ A humor nagyon a helyén van. Egy ilyen társadalmi rétegről való értekezést nem lehet nem cinikusan és/vagy irónia nélkül megközelíteni.
+ A sztori szép ívvel és remek fordulatokkal fut ki helyes irányba. A rendőrörs felgyújtása utáni pillanatok pl. zseniálisak. Pont a két leghatározottabban különböző ember kerül egymás mellé és érti meg egymást.


Viszont:
– A karakterek nem valami életszerűek. I mean:
– Mildred miért van kezeslábas munkaruhában, mikor egy ajándékboltban dolgozik? Az érthetetlen módon túl kedves, önhibáján kívül a börtönbe vonuló és emiatt egyáltalán nem neheztelő barátnő miért nem szól neki legalább a ruháért, ha már más hülyeségéért nem?
– Woody Harrelson karaktere egyszerűen túl jó ebbe a közegbe. Valószínűtlen. Ő a bölcs királyfi a meséből.
± A beszélgetések alapvetően érdekesek és ízesek, de McDonagh pár helyen erősen átlendül öncélú prédikálásba. A papos beszélgetés például emlékezetesnek lett szánva. Nekem meg annyi maradt meg belőle, hogy mikor Mildred válaszra készül, felnéz, kis szünetet tart (ordas klisé) és messziről indítva kezd el egy mesét. Unlikely situation. Vagy ott van a gagyi cgi őznek előadott monológ. Valahogy olyan életidegen az egész, hogy rendesen figyelni sem tudtam a mondandójára.
– Rendben van, hogy autentikus akar lenni a zene, de közben valamilyen egységes hangulatot vagy legalább egy átívelő témát felvállalhatna, mert így elég semmilyen.

A hype miatt nekem elég nagy csalódás lett, de egyébként is többet vártam volna McDonagh-tól. Imdb top 11X? Na ne vicceljünk.   6/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése